Vágólapra másolva!
Jubileumi, tizedik bajnoki diadalát aratta a Herz-FTC nőikézilabda-együttese, miután a bajnoki döntőnek is beillő utolsó fordulóban 30-27-re legyőzte a Dunaferr csapatát, s azonos pontszámmal, de jobb egymás elleni eredménnyel a tabella élén végzett.

Fotó: MTI
Fotó: MTI
Benyáts Beatrix tör kapura
Nőikézilabda-NB I., rájátszás az 1-6. helyért:

Herz-FTC - Dunaferr 30-27 (17-15)


gól:

kiállítás:
hétméteres:

Egy mérkőzés, és minden eldől! - ezzel a szlogennel is kezdődhetett volna a Fradi és a Dunaferr bajnoki mérkőzése a Kőbányai úti csarnokban. A rájátszásra ugyan az alapszakasz-győztes Dunaferr vitt magával több pontot, ám a playoffban az FTC mellet a Cornexi is tudott pontot rabolni Dunaújvárosban. Így az utolsó mérkőzésre maradt a döntés. A képlet egyszerű volt: hazai siker esetén a Ferencváros, minden más esetben a Dunaferr a bajnok.

A mérkőzést a Fradi kezdte jobban, Kirsner és Siti találataival 2-0-ra elhúzott. A vendégcsapat csak 5-5-nél érte utol ellenfelét, s a tizedik percben Pigniczki révén pedig rövid időre a vezetést is átvette (5-6). Farkas ugyan hetest hibázott, mégis ő volt a csapat vezéregyénisége. AZ első félidőben nyolc gólt lőtt, vezérletével a 22. percre három (13-10), a 25. percre öt gólra nőtt az előny (16-11).

Kiss Szilárd, a Dunaferr vezetőedzője időt kért, rendezte a sorokat, s főleg azt kérte tanítványaitól, hogy Farkasék ne érkezzenek zavartalanul a hatos közelébe. "Ütközzetek velük" - jött a tanács, amit annyira be is tartott csapata, hogy a félidőre csupán kétgólos, (17-15) hátránnyal mehetett pihenőre.

Fotó: MTI
Fotó: MTI
Bajnokcsapat!

Az 51. percre Pádár Ildikó beállós találatával már 24-19-re vezetett a Fradi, érett a bajnoki cím. A tizenkét perces gólcsendet Nagy Ivett törte meg (24-20). Kiss Szilárd időt kért, és nyitottabb védekezésre állította be együttesét, de ez sem hozott gyökeres változást. A Fradi 30-27-re nyerte a mérkőzést, s megszerezte ezzel a klub történetének jubileumi, tizedik bajnoki aranyérmét.

Pincési László

Ajánlat: