Vágólapra másolva!
A hét végén lejátszották a nőikézilabda világbajnoki selejtezők első mérkőzéseit, amelynek során magyarok fölényesen, 44-22-re nyertek a bosnyákok otthonában. Az igazi meglepetést az osztrákok és a litvánok szolgáltatták: előbbi a visszatérő Logvin 15 góljával 40-34-re nyert Svédországban, míg a balti válogatott Ukrajnát győzte le öt góllal.

Szerencsésen hazatért Tuzlából a magyar nőikézilabda-válogatott, amely világbajnoki selejtezőn fölényes, 44-22-es győzelmet aratott Bosznia-Hercegovina legjobbjai ellen, így magabiztosan várhatja a szombati, nyíregyházi visszavágót. Mocsai Lajos szövetségi kapitány kétnapnyi pihenőt engedélyezett a lányoknak, így a felkészülés szerdától folytatódik.

Európa többi országában még nyolc másik selejtezőt rendeztek, s akadt néhány vaskos meglepetés is. Az egyik legnagyobbat talán az osztrákok svédországi diadala jelentette. Ugyan Eli Oliasen többnemzetiségű csapatából a Slagelse klasszisa, Ausra Fridrikas hiányzott, a három év után visszatérő Tanja Logvin 15 gólt szórt, s szinte egymaga eldöntötte a továbbjutást. A háromezer svéd szurkoló elhűlve látta, hogy a kedvencek a félidőben 24-13-as hátrányba kerültek, s a 48. percre már tizenhárommal is vezettek (37-24). A svéd gárda innen még felkapaszkodott hatgólos hátrányra (34-40), de hatalmas bravúr kellene ahhoz, hogy idegenben kivívják a továbbjutást. Igaz, két éve a németek ellen hasonló helyzetben már egyszer elkápráztatták a világot.

Meglepő győzelmet arattak a szlovákok is, a ferencvárosi légiósokkal felálló északi szomszédunk ugyanis 33-28-ra legyőzte Szerbia-Montenegró vb-bronzérmes válogatottját. A találkozó legeredményesebbje a Herz-FTC szélsője, Mravíkova volt, aki nyolcszor is betalált. Pedig gyengén kezdtek a hazaiak, a 8. percben 4-2-re vezettek Petrovicék, ám ezt követően feltámadtak a szlovákok és 9-4-re fordítottak. Szünet után egyre jobban elhúztak Dubajováék, negyed órával a befejezés előtt már 27-17-re is vezettek, azonban a hajrában több hibát elkövetve "csupán" öt góllal tudtak nyerni. A visszavágót június 1-jén 17.30 órai kezdettel Nisben játsszák.

A vb-selejtezőket tekintve Fortuna kegyesnek bizonyult a román válogatotthoz is, amely a Isztambulban a török válogatott ellen lépett pályára, s bár az együttesből hiányzott három légiós (Amariei, Hobjita és Hutupan-Dinu) is, megnyugtató előnyt szerzett a vasárnapi, vilceai visszavágóra (38-29). A csehek idegenben győztek 23-16-ra a hollandok ellen, a németek Burgaszban fektették két vállra a bolgárokat (24-29), a lengyelek 23-18-re verték a spanyolokat, a litvánok hatalmas meglepetésre 28-23-as sikert harcoltak ki Ukrajna legjobbjaival szemben. A forduló egyetlen döntetlenjét a Fehéroroszország-Szlovénia összecsapáson láthatták a szurkolók.