Vágólapra másolva!
Ajándékkal köszöntek el Dragan Djukic vezetőedzőtől és Buday Dánieltől a Pick-Szeged hétfői éremosztó ünnepségén a vezetők. Az új szezonra való felkészülést július 24-én, Kovács Péter irányításával kezdi meg a csapat, s jó hír a szegedi szurkolóknak, hogy ott lesz az együttesben Vladan Matic is.

Hétfőn a szegedi John Bull Pubban tartott éremosztó ünnepségen megkapták bajnoki ezüstérmeiket a Pick-Szeged férfikézilabdázói. A medálokat Benedek András, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke adta át a játékosoknak. A banketten Dr. Szeri István, a Tisza Volán Rt. vezérigazgatója bejelentette, a cégvezetés a kézilabdacsapat eddigi támogatását, az elért eredmények elismeréseként, a duplájára emeli.

Az ünnepség végén ajándékkal búcsúztak el Dragan Djukic edzőtől és a Fotexhez igazolt Buday Dánieltől - mindketten a csapat aranyból készített kitűzőjét kapták A játékosok július 23-ig szabadságot kaptak, másnap pedig Kovács Péter edzővel megkezdik a felkészülésüket a szeptember közepén kezdődő bajnokságra.

Az MTI információja szerint a kétszeres világbajnoki bronzérmes Vladan Matic újabb egy plusz egyéves szerződést kötött a gárdával. A 108-szoros jugoszláv, illetve szerb-montenegrói válogatott balszélső mellett a vezetők tárgyalnak a kapus Perger Zsolt, a tavaly Veszprémből érkezett Habuczki Tamás, valamint Nagy Levente megállapodásának meghosszabbításáról. A keretben eddig egyetlen változás történt: a Veszprémbe igazolt Buday helyére a szintén válogatott irányító Józsa Máté érkezett Ceglédről.

Felröppent a hír, hogy Kotormán Attila Svájcban folytatja, a hírek szerint egykori csapata, a Kadetten Schaffausen és a zürichi Grasshoppers is szívesen látná a válogatott átlövőt.