Vágólapra másolva!
Csütörtökön vett részt utoljára a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapatának edzésén Kulcsár Anita, magyar válogatott világklasszis beállósa. Az [origo] információi szerint a kézilabdázó a tréning után elbúcsúzott csapattársaitól, új klubját a jövő héten nevezi meg.

Csütörtökön szurkolói ankétot tartott a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapata, amelyen a megjelent szurkolók a csapat teljesítménye mellett az állítólagos financiális problémákról is érdeklődtek. A FehérvárSport információja szerint Balássi Imre szakosztály-igazgató úgy nyilatkozott, közel egy hetes csúszásban van a klub a szerződésekben foglalt fizetésekkel elmaradva a játékosok felé, de folyamatosan, párhuzamosan a szponzori juttatások beérkezésével fizetik ki a béreket.

Az [origo] úgy értesült, ennél nagyobb a baj, hiszen a csütörtöki tréning után Kulcsár Anita már el is búcsúzott csapattársaitól, s utoljára vett részt a csapat edzésén. Információink szerint a világklasszis beállós rendkívüli, egyoldalú szerződésbontással vált meg klubjától, a folytatást a jövő héten jelenti be.

Az [origo] úgy tudja, a vb-ezüstérmes klasszis után magyar csapat mellett több dán és francia együttes is érdeklődik.