Vágólapra másolva!
Az egyik ágról Németország, a másodikról a házigazda Szlovénia jutott a férfikézilabda-Eb vasárnapi fináléjába, miután a két gárda az elődöntőben Dánia (22-20), illetve Horvátország (27-25) ellen sikerrel vívta meg az elődöntőt. A hetedik helyen Svédország zárt, Bengt Johansson a szerbek elleni sikerrel búcsúzott a szövetségi kapitányi poszttól.

VI. Európa-bajnokság, elődöntő:
Szlovénia - Horvátország 27-25 (15-13)
Ljubljana, 7000 néző
vezette: Vakula, Ljudovik (ukránok)
gól: Kavticnik 6, Vugrinec 5/2, Tomsic 4, Ficko 3, Backovic 2, Simonovic 2/2, Zorman 2, Kastelic 1, Pajovic 1, Lubej 1, illetve Dzomba 12/4, Balic 5, Kaleb 3, Lackovic 2, Valcic 2, Zrnic 1
hetes: 4/4, illetve 5/4
kiállítás: 16, illetve 8 perc

Tomboló közönség ünnepelte a szlovén együttest a franciák elleni, utolsó, győztes középdöntő-mérkőzésen, ugyanilyen hangulat fogadta Tone Tiselj tanítványait a Hala Tivoliban szombat este, amikor Horvátország ellen már nemcsak a fináléba kerülés, hanem az olimpia kvóta megszerzése volt a tét.

A lelátón rengeteg horvát drukker is helyet foglalt, ennek megfelelően komoly rendőri erő vonult fel ismét, nem mintha korábban hiánycikk lett volna a bukósisakos különítmény a ljubljanai sportcsarnokban.

Az athéni olimpián szereplő csapatok

Görögország (házigazda), Horvátország (vb-1.), Németország (vb-2.), Franciaország (vb-3.), Spanyolország (vb-4.), Oroszország (vb-5.), Magyarország (vb-6.), Izland (vb-7.), Brazília (Pánamerikai-bajnok), Egyiptom (Afrika-bajnok), Koreai Köztársaság (Ázsia-bajnok), Szlovénia (a legjobb európai csapat, amely a vb-ről nem szerzett kvalifikációt).



A félidő hajráját jobban bírt a házigazda, s Kastelic, Zorman, majd Tomsic találataival 15-13-as előnnyel vonult pihenőre.

A második játékrészt hatalmas lendülettel kezdte a hazai együttes, Kavticnik, Tomsic és Ficko öt perc alatt három gólt lőtt, Lapajne kapus pedig kiválóan védett (18-13). A helyzet nem is nagyon változott, 22-18 után viszont Kelentric is elkapta a fonalat a horvát kapuban, míg Dzomba zsinórban négyszer is eredményes volt, s a 48. percben 22-21-re felzárkóztak Lino Cervar tanítványai.

A hajrá fantasztikus izgalmakat hozott, Dzomba 12. találatával az 56. percben ismét egyre csökkent a különbség (25-24), Kavticnik megnyugtatta a hazaiakat, ám Balic 64 másodperccel a lefújás előtt ismét szorossá tette a küzdelmet (26-25). Az utolsó egy percet azonban a házigazda már rutinosan kihúzta, slusszpoénként Ficko még lőtt egy gólt, így Szlovénia 27-25-re nyert, s az olimpiai kvóta megszerzése mellett bejutott a vasárnapi döntőbe.