Társoldalunk:

Kulcsár Anita a Dunaferrhez szerződött

A bajnok Dunaferr nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását Kulcsár Anita, a Cornexi-Alcoa korábbi beállósa. A játékos kedden már új csapatával edzett, vasárnap pedig a Trier elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is pályára lép.

A Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapatának beállósa január 22-én rendkívüli, egyoldalú szerződésbontással távozott Székesfehérvárról, ezt február 6-án visszavonta, s közös megegyezésre változtatta.

A játékos hangsúlyozta, tárgyalásokba csak péntektől bocsátkozott, azaz amíg fehérvári ügye nem rendeződött, nem válaszolt az ajánlatokra. A válogatott beállósnak további két magyar és egy dán csapat ajánlott hasonló kondíciókkal szerződést, a Dunaferr mellett szakmai érvek döntöttek, hiszen a csapat jó eséllyel küzd bajnoki címének megvédéséért, s versenyben van még a Bajnokok Ligájában is.

"Nagyon örülünk, hogy Kulcsár Anita bennünket választott. Bízunk benne, hogy tudásának megfelelően tudja segíteni csapatunkat céljaink elérésében. Amennyiben minden rendben lesz a papírjaival, úgy természetesen a vasárnapi, sorsdöntő Trier elleni BL-mérkőzésen már számítunk rá" - mondta Kiss Szilárd, a Dunaferr vezetőedzője az MTI-nek.

Kulcsár kedd délután már új csapatával edzett, szerződése 2005. június 30-ig köti az újvárosiakhoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK