Vágólapra másolva!
Egyelőre nem sikerült megegyeznie kiszemeltjeivel a Ferencváros nőikézilabda-csapatának, így az bizonyossá vált, hogy Farkas Andrea, Hornyák Ágnes és Őri Cecília nem szerződik a Népligetbe. A csapat külföldről próbál erősíteni, a kiszemeltek között egy szerb irányító mellett egy szlovák és egy horvát válogatott játékos is szerepel.

A május közepén megszellőztetett várható változásokhoz képest nagyot fordult a világ a Ferencváros nőikézilabda-csapatával. Azt tudni lehetett már akkor is, hogy Sugár Tímea távozik, ám akkor még úgy tűnt, a visszatérő Farkas Andrea pótolhatja a válogatott kapust.

Sugárral kapcsolatban továbbra is csak találgatások vannak, internetes pletykák már a Cornexivel és a Hypóval is összeboronálták, a legfrissebb információ szerint lehet, a Ljubljana a kérő.

A Delo című szlovén újság szakírója, Miha Hocevar érdeklődésünkre ugyan elmondta, nem tud arról, hogy a BL-döntős együttesnél felvetődött volna Sugár neve, de az könnyen előfordulhat, mégis megüresedik egy kapusposzt. "Pletykák vannak azzal kapcsolatban, hogy Cecilie Leganger elhagyja az együttest. Beszéltem Tone Tiselj vezetőedzővel, de ő azt mondta, a klub soha sem érdeklődött Sugár iránt, igaz, Pálingert már számtalanszor szerették volna szerződtetni."

Információink szerint Leganger tanulmányai miatt hagyná el a szlovén fővárost, ám a főszponzor marasztalja még a világklasszis norvég hálóőrt, így elképzelhető, még marad. Ha nem, akkor viszont ott az üres poszt a román Dinu mellett...

Visszatérve a Fradira: a csapatnál egyelőre csak az biztos, ki nem szerződik a Kőbányai útra. Németh András a klub hivatalos honlapjának fórumában megerősítette, tárgyalt ugyan Farkas Andreával, Hornyák Ágnessel és Őri Cecíliával, de a Vasas-kapus mellett a két váci játékossal sem sikerült dűlőre jutni. (A fórumon a szurkolók felvetették, miért nem próbálja megszerezni a klub a Győrből távozó Nitescut, a szakember ezt anyagi okokkal magyarázta. Franciaországi információink szerint a román átlövő egyébként már megegyezett a Metz csapatával.)

A Korzár című szlovák lap úgy tudja, a magyar csapat tárgyal a Michalovce válogatott irányítójával, a 2003-as esztendő legjobb szlovák játékosával, Alzbeta Tóthovával (Tóth Erzsébettel), de Németh András szerint "sok furcsa történet van körülötte", így könnyen előfordulhat, a szlovák kontingens száma nem nő a zöldeknél.

A klub próbajátékra vár viszont egy tehetséges szerb irányítót és s egy horvát balkezes átlövőt, Anita Koljanint. Az 1978. március 21-én született, 185 cm játékos korábban megfordult a a Split, a Podravka, a Hersfeld és a Lützellinden csapatában is, 2003 óta a Bayer Leverkusent erősíti, a horvát nemzeti együttesben 18 alkalommal szerepelt.

A Fradi legközelebb május 28-án, pénteken, Tatabányán lép pályára, a kézilabdagálán (amelyre a belépés díjtalan) búcsúzik az aktív játéktól Deli Rita, aki korábban szerepelt a zöld-fehér együttesben is.