Vágólapra másolva!
Debrecen nőikézilabda-sportja újkori történetének tizenharmadik edzője Laurencz László lehet. Az egykori szövetségi kapitány - akinek irányításával a válogatott vb-ezüstérmet és olimpiai bronzérmet szerzett - Esztergomból érkezhet a Hajdúságba.

Nem a levegőbe beszélt a DVSC nőikézilabda-csapatának vezetősége, amikor neves szakember érkezését jósolta a 2004-2005-ös esztendőre. Információink szerint az együttes kispadját az Esztergomból Debrecenbe érkező Laurencz László veheti át, aki pillanatnyilag az egyetlen jelölt. A Loki vezetőinek keddig kell dönteniük a kérdésben, ám mivel az új, névadó szponzor Laurencz személyéhez (is) köti a kontraktus aláírását, valószínűsíthető, nem lesz már probléma a kinevezéssel.

Ami a keret megerősítését illeti, a Hajdú-bihari Napló információja szerint a piros-fehérek által kiszemelt román játékos, bár szóban elkötelezte magát a Lokihoz, egy kedvezőbb hazai ajánlat miatt végül mégsem jön a cívisvárosba.

1980-tól számítva Laurencz lehet a csapat 13. trénere, a csapatot az utóbbi öt évben például hat edző dirigálta. A csúcstartó Komáromi Ákos, ő egymaga 375 bajnokin irányította a csapatot

a Loki-edzők NB I-es örökrangsora, élcsoport
375 mérkőzés: Komáromi Ákos
81: Köstner Vilmos
30: Medgyessy Sándor
22: Balogh Zoltán, Halász Ferenc
21: Váczi Sándor.

Eb-ezüstérmes kapust szerződtetett a Loki/sport/csapat/kezilabda/20040601cornexi.html?pIdx=1