Vágólapra másolva!
A tavalyi szezont Magyarországon, a Fotex KC Veszprém csapatában töltötte, aztán Kubában nyaralt, otthon, Szerbiában pihent, az új évadot pedig már a spanyol Ciudad Real férfikézilabda-együttesében kezdi meg Sterbik Árpád. A világklasszis kapus egy vele készült interjúban elmondta, nem akart magyar válogatott lenni, s mivel nem látott több erőt a Fotexben, a váltás mellett döntött.

Európa és a világ egyik legjobb kézilabdakapusa kétségkívül Sterbik Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori, és a Ciudad Real jelenlegi kapusa. A magyar származású, kettős állampolgárságú játékos ha a Fotexhez nem is maradt hű, a szerb válogatotthoz az maradt - legalábbis ez derült ki a Magyar Szó által készített interjúból.

"Az az igazság, hogy többre számítottunk a BL-ben. Mindig az élbolyban voltunk, de egyszer sem sikerült megnyernünk és ez most már tarthatatlan számomra. Minden évben úgy indultam neki, hogy akkor most biztosan menni fog, de végül nem jött össze. Egyszerűen nem látok több erőt a csapatban, ezért döntöttem a váltás mellett" - nyilatkozta Sterbik arra válaszolva, miért is hagyta ott a Veszprémet.

"A Veszprém egy ideális csapat, hiszen mindig mindent biztosítottak, lakást, kényelmet, így semmi mással nem kellett törődnünk, csak a kézilabdával. Egy spanyol csapatot viszont nem lehet összehasonlítani egy magyarral, hiába van a Veszprém Európa legjobb nyolc csapata között, nem tudja elérni, hogy egy külföldi, nagymenő játékos szerződjön hozzá. Aki már nagyágyúnak számít, az keresi a német, spanyol csapatokat, hiszen neki egy magyar bajnokság nem kihívás. Ezért hiába van pénz a Fotexben, képtelen a legjobbakat begyűjteni."

A lap azon kérdésére, a Magyarországon "dúló" honosítási láz őt nem érte-e el, Sterbik kategorikus választ adott.

"Dehogynem. Az állampolgárságot megkaptam és szó volt a honosításomról is. Több emberrel is tárgyaltam ezzel kapcsolatban, végül mégsem fogadtam el. Európa engem a jugoszláv válogatottban látott meg először, én ettől az országtól kaptam elsőként esélyt, ezek után tartozom annyival, hogy nem mondok le az állampolgárságomról. Az ember egy himnusz alatt nő fel. Hogy váltson aztán át egy másikra?!"