Vágólapra másolva!
A nyitómérkőzéseknél megszokott hullámvölgyekkel együtt magabiztos, 32-22-es győzelmet aratott a magyar nőikézilabda-válogatott Fehéroroszország ellen a hazai rendezésű Európa-bajnokság első fordulójában. Csapatunk legeredményesebb játékosa Radulovics Bojana volt hét találattal.

Európa-bajnokság, D csoport, 1. mérkőzés:
Magyarország - Fehéroroszország 32-22 (17-7)
Győr, Egyetemi Csarnok, 1500 néző
vezette: Van der Helm, Wiebrands (hollandok)
gól: Radulovics 7/1, Kulcsár 6, Ferling 5, Kindl 3, Balogh 3, Pigniczki 2, Nagy I. 2, Tóth T. 2, Siti E. 1, Mehlmann 1, illetve Cikanovics 9/6, Kurcsankova 6/1, Kandracjeva 2, Szvatko 2, Krijuko 1, Szukmirava 1, N. Artszjomenka 1
hetes: 1/1, illetve 8/7
kiállítás: 10, illetve 18 perc

Győr, a találkozások városa. Jelzőtáblák nélkül, egy idegen számára még véletlenül sem jelezve, hogy Magyarország december 9-19-e között nőikézilabda-Eb-t rendez. Véletlen-e, hogy az egyik országos kereskedelmi televízió délutáni vetélkedőjének kérdésére, miszerint milyen sportesemény házigazdája az ország, csak a harmadik telefonáló tudott helyes választ adni?!

Másfél órával az összecsapás megkezdése előtt Kiss Szilárd, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is megérkezett segítőjével, Bakos Istvánnal, ám amikor Pálinger Katalin vezetésével kifutott melegíteni a csapat, még félházra való szurkoló sem gyűlt össze az Egyetemi Csarnokban.

A nézőtér a kezdésre sem telt meg, kiderült, nem alaptalanok a jegyeladásról szóló hírek, miszerint csak a franciák elleni, vasárnapi összecsapásra nem lehet már belépőt váltani. Az "alacsony" jegyárak csak protokollközönséget vonzottak...

A keretből első alkalommal Lovász Zsuzsanna és Szűcs Gabriella maradt ki. A találkozót Kulcsár, majd Kindl találata vezette be, a tizedik percre az előny 4-1-re nőtt, az ellenfél számára a nyitott védekezés megoldhatatlan problémát jelentett.

A 23. percben már egy bokszmeccs is technikai KO-val ért volna véget, ott ennyit ér a tízpontnyi különbség. Addig Radulovics négyszer, Kulcsár háromszor volt eredményes, a táblán pedig 13-3 virított.

A hajrában csak az volt a kérdés, nő-e még a különbség. Nem nőtt, ugyan volt már "közte tizenkettő", sőt Sirina hetest is fogott, Cikanovics időn túli hetessel 17-7-re módosította a félidei állást.

Alapos fejmosást tarthatott a félidőben Sarovarov kapitány, mert a második harminc percet nagyobb lendülettel kezdte a fehérorosz gárda. Kandracjeva gyors egymásutánban kétszer is betalált, Cikanovics és Kurcsankova nem hibázott büntetőből, így kilenc perc elteltével sikerült 19-13-ra felkapaszkodni.
Akár kisebb is lehetett volna a különbség (nem a holland játékvezetőkön múlott), ám ha kellett, Pálinger védett remekül, támadásban pedig Balogh és Tóth villant akkor, amikor szükség volt erre.

Az utolsó tíz percnek 25-18-as előnyről vágott neki együttesünk, Pálingert Sirina váltotta, aki megbabonázta egykori "honfitársnőit", kiváló védései alapot adtak a jó végjátékhoz. A beloruszok el is fáradtak, a holland bírók jószerével csúnya nézésért is kétperces büntetést ítéltek.

A vége 32-22 lett, a jó bemutatkozás után pénteken keményebb ellenfél, Ausztria vár a csapatra.

Pincési László