Vágólapra másolva!
A keddi bécsi sorsoláson eldőlt, hogy a Győri Graboplast ETO KC kezdi otthon a Cornexi-Alcoa-HSB Holding elleni nőikézilabda-EHF-kupa döntőjét.

Az első összecsapásra május 14-én vagy 15-én, a visszavágóra pedig egy héttel később kerül. "Előnye és hátránya is van annak, ha egy csapat idegenben kezd" - mondta Szabó Edina, a fehérváriak vezetőedzője. "Más felkészülést, ráhangolódást igényel az egyik, illetve a másik. A Győrnek jobbak a cseréi, ez tény, s emiatt egy kicsit esélyesebbnek számít, főleg otthonában. Úgy vágtunk neki ennek a szezonnak, hogy nyerjünk valamelyik sorozatban, hát most az EHF-kupa utolsó párharcánál járunk. Az ETO elleni bajnoki mérkőzéseket külön kezelem a kupától."

Róth Kálmán, a győriek trénere nem igazán foglalkozik azzal, hogy hol lesznek a találkozók: "Számos példa van arra, hogy egyik és másik felállásban is lehet nyerni, illetve bukni. Ez nem egy hagyományos otthon-idegen leosztás, mert mindkét csapat jól ismert helyzetekben fog pályára lépni, főleg úgy, hogy előtte még két bajnokin is találkozik."

Mindkét együttes bravúros győzelemmel került a fináléba. A Cornexi előbb otthon kikapott a Ferencvárostól, majd pénteken a Népligetben nyert, s így története első európai kupadöntőjét vívhatja.

A Győr Lipcsében hatgólos hátrányt szedett össze, de vasárnap szenzációs játékkal kiütötte német riválisát. Az ETO ezt megelőzően már háromszor jutott be a földrész második számú kupájának döntőjébe, de mindannyiszor alulmaradt dán vetélytársával - kétszer az Ikasttal, egyszer pedig (tavaly) a Viborggal - szemben.

Ez az első tiszta magyar finálé európai kézilabda kupában. A két csapatnak nem kell sokat várnia az újabb találkozóra: szerdán Győrben bajnoki mérkőzésen csap össze a két EHF-kupa-finalista.

A női európai kupák döntőiben:
Bajnokok Ligája: Slagelse (dán)- Kometal Szkopje (macedón)
EHF-kupa: Győri Graboplast ETO KC - Cornexi-Alcoa-HSB Holding
KEK: Podravka Koprivnica (horvát) - Larvik HK (norvég)
Challenge-kupa: Cercle Dijon (francia)- Bayer 04 Leverkusen (német)