Vágólapra másolva!
"Még nincs kipipálva a macedónok elleni párharc" - jelentette ki Skaliczki László, az Európa-bajnoki selejtező visszavágón háromgólos előnnyel induló magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szombaton 18 órakor kezdődő békéscsabai találkozón a vendégeknek nincs veszítenivalójuk, hiszen hazai pályán 32-29-re kikaptak.

Amint Skaliczki a visszavágót felvezető szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a védekezés - főleg ötven percen át - és a kapus Fazekas teljesítménye remek volt.

"A cél a továbbjutás! Olyan játékot kell nyújtanunk, hogy a vendégek az elejétől kezdve érezzék, esélyük sincs. Ennek ellenére nem lehet látványos örömkézilabdára számítani" - fogalmazott az olimpiai negyedik helyezett válogatott edzője.

Nagy László csapatkapitány szerint a sérülésektől és betegségektől mentes együttes motivált, nem veszi félvállról az összecsapást, és ki meri jelenteni: kettős győzelemmel lép tovább. A vízumkérelmekből kideríthető, hogy a macedónok nem változtattak keretükön a szkopjei csatához képest.

A békéscsabai felvonásra mind a 2300 jegy elkelt. Lesz 75 macedón szurkoló is, egyharmaduk Budapesten tanuló rendőr. A párharc győztese vesz részt a január 26. és február 5. közötti svájci Eb-n.

A kontinensviadal csoportsorsolását június 25-én tartják.

a párosítások
férfi Eb-selejtező, visszavágók
Magyarország - Macedónia (az első mérkőzésen: 32-29)
Szerbia-Montenegró - Románia (25-26)
Lengyelország - Svédország (28-33)
Bosznia-Hercegovina - Norvégia (23-36)
Franciaország - Izrael (35-18)
Portugália - Csehország (27-28)
Ukrajna - Görögország (25-26)
Spanyolország - Litvánia (25-25)
Szlovákia - Ausztria (19-25)
Fehéroroszország - Izland (24-33)

A hölgyek világbajnoki selejtezőiben a legnagyobb érdeklődés talán a német-lengyel csatát kíséri, hiszen Armin Emrich együttese 40-30-as vereséget szenvedett Kielcében. "Tudjuk, hogy a kézilabdában bármi megtörténhet. A csapat nagyon fogadkozott a súlyos vereség után, szeretnénk szenzációt okozni a visszavágón" - nyilatkozta a tréner. Heike Schmidt, a csapat egyik ásza szerint is van még sansz: "Lehetséges a lehetetlen!"

A további párharcokból kiemelkedik még a horvát-svéd meccs, a hazaiak fiatal csapat négygólos hátrányt ledolgozva jutna ki a vébére, míg Szlovéniának a papírforma alapján simán kellene továbbjutnia, ám a portugáliai vereség után nehéz dolga lesz déli szomszédunknak.

női vb-selejtező, visszavágók
Németország - Lengyelország (az első mérkőzésen: 30-40)
Románia - Csehország (37-29)
Horvátország - Svédország (26-30)
Ukrajna - Fehéroroszország (29-17)
Ausztria - Azerbajdzsán (32-28)
Szlovénia - Portugália (26-28)
Spanyolország - Hollandia (25-24)
Szerbia-Montenegró - Macedónia (28-30).

(MTI) / [origo]