Vágólapra másolva!
Alig ért véget a 2004-2005-ös kézilabdaszezon, Magyarországon és Európa-szerte megkezdődött a felkészülés a következő idényre. Összeállításunkban a magyar nőikézilabda-bajnokság eddigi átigazolási hírei mellett kitekintünk a kontinens másik három ligájára - Dániába, Németországba és Franciaországba - is.

A magyar bajnoki aranyérem és a Magyar Kupa-győzelem ellenére tovább erősített a Győr nőikézilabda-csapata, amely ugyan három válogatott játékosával (Mehlmann Ibolya, Borbás Rita, Sirina Irina) nem hosszabbított szerződést, viszont szerződtette a Dániából hazatérő Nagy Krisztinát, illetve a zilahiak válogatott beállósát, Ana-Maria Lazert.

Nagy kérdés, vajon milyen csapat épül Dunaújvárosban, a titkolózás miatt ugyanis egyelőre nem lehet tudni semmi biztosat az együttes következő szezonbeli felállásáról. Az biztos, hogy olyan meghatározó kézisek távoznak Kiss Szilárd csapatából, mint Pálffy Zsuzsanna, Bohus Beáta, Pálinger Katalin vagy Mihaela Cracana, míg Pigniczki Krisztina gyereket vár, így rá nem számíthat a szakvezetés idén.

A hírek szerint a győri trió Újvárosban köt ki végül, Kovács Angéla már visszatért Kiskunhalasról, s állítólag a horvát válogatott Sanela Knezovic a vezetés kapusjelöltje.

De vajon lesz-e megfelelő anyagi háttér? A Dunaújvárosi Hírlapnak Perjámosi Sándor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke elmondta jóval nyugodtabbnak tűnik a légkör az egy évvel korábbi állapothoz képest.

"Tavaly augusztus végéig kötéltáncot jártunk. Akkor derült ki, hogy a Dunaferr Rt.-től kapunk hetvenöt millió forint kölcsönt, és ezzel kihúztuk az év végéig. Időközben megtörtént a vasmű privatizációja, és sikerült az új tulajdonosokkal tárgyalni. Letettünk eléjük egy koncepciót, ami alapján elképzeltük a klub jövőjét. Úriemberek voltak az ukrán vezetők, mert nem zárkóztak el a sport támogatásától, erre az évre meg is kaptuk azt az összeget, amelyből működtetni tudjuk az egyesületet. Fillérre és napra pontosan érkezik az átutalás, így mi is pontosan tudunk a szakosztályoknak utalni. Ezért köszönet a részvénytársaságnak. Viszont az új tulajdonosok azt is elmondták, még csak ismerkednek a körülményekkel, ezért most egy évben gondolkodnak, viszont készítenek egy sportkoncepciót, ami alapján meghatározzák a következő évek stratégiáját" - nyilatkozta a lapnak Perjámosi.

Az ügyvezető hozzátette, a sportkoncepció elkészültét a nyár végére ígérték a részvénytársaság vezetői, így utána lesz elég idő tárgyalni róla. Perjámosi reményét fejezte ki, hogy az ukrán tulajdonú Donbass-Duferco Konzorcium nem szüntet meg szakosztályokat: "Reménykedve tekinthetünk a jövőbe."

A Ferencváros ismét új csapatot épít a szövetségi kapitányi posztot is betöltő Németh András irányításával. A távozó ászok (Miklósová, Rábai, Csenki, Barna, Kovács Veronika, Pádár Margit) helyére olyan fiatalokkal vág neki a bajnokságnak a klub, mint Valovics Nóra (Kiskunhalas), Szamoránsky Piroska (Győr), Katarína Harisová (Duslo Sala) vagy Szucsánszki Zita (Spartacus).

"Abban reménykedem, hogy a legjobb négyben maradunk. Ha nem lesz súlyos sérülés, lehet, még feljebb végzünk. Egy új korosztály menedzselése kezdődik, amellyel feljuthatunk újból a csúcsra - persze nem holnap" - jegyezte meg Németh András a klub hivatalos honlapján lévő fórumában.