Társoldalunk:

Csonka bajnokság előtt a női kézisek

2005.06.30. 7:23

Tizenkét csapatosra tervezte a 2005-2006-os női bajnokságot a Magyar Kézilabda Szövetség, ám a dolgok jelenlegi állása szerint mindössze 11 gárda áll készen arra, hogy megkezdje a szezont a legjobbak között. A másodosztály Nyugati csoportjának bajnoka, a Nagyatád ugyanis visszalépett.

A tavalyi esztendőben a megszűnő Esztergom mellett a Pikker-PTE-PEAC búcsúzott az NB I-től, helyükre a Békéscsaba és a Nagyatád jutott fel a másodosztályból. Legalábbis papíron...

Az NB I/B Nyugati csoportjának éllovasa, a Nagyatádi Női Kézilabda Klub jelezte, nem vállalja a szereplést, így a június 30-i nevezési határidőre csak a második vonalba nyújtotta be az induláshoz szükséges dokumentumokat.

"Vasárnap szavazással döntöttünk a kérdésről. A többség a nem mellett voksolt. Elmondtam a lányoknak a gondokat, a kilátásokat s azt, hogy pillanatnyilag nincs annyi pénzügyi ígérvényünk, ami szükséges lenne az indulás finanszírozásához" - nyilatkozta a Somogyi Hírlapnak Ivusza Tamás klubelnök.

A szakember elmondta, a legfelsőbb osztályban való szereplés teljes költsége több mint 40 millió forintra rúg, míg a csapat talán csak a felével rendelkezett volna (13,8 milliót adott az önkormányzat, 6 milliót a szponzorok)

Hogy mi lehet a megoldás? Több verzió is felmerülhet, vagy a Pikker-PTE-PEAC marad az élvonalban, vagy a második vonalban szereplők közül a Marcali VSZSE, esetleg a Tajtavill-Derecske kap felkérést a szövetségtől.

Két esztendeje már került hasonló helyzetbe az MKSZ, akkor 12. csapatként az osztrák Hypo Niederösterreich "ugrott be" a magyar bajnokságba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK