Vágólapra másolva!
Október 5-én, szerda reggel 8 órakor a győri megyeházán kitűnőre vizsgázott alkotmányos alapismeretekből Monika Kovacsicova, aki ezzel teljesítette az állampolgársági vizsgát. A Graboplast ETO jobbszélsőjének papírjai a továbbiakban a Belügyminisztérium, majd Sólyom László köztársasági elnök asztalára kerülnek.

Kovacsicova - aki Kovacsic Mónika néven folytatja - tagja Németh András keretének is, a női válogatott szövetségi kapitánya már a horvátországi Croatia-kupára is számít a játékosra, akinek papírjait az európai szövetség intézi, s különleges engedéllyel pályára léphet a kostrenai négyes viadalon.

A Győri ETO KC vezetősége a hagyományos hónap eleji sajtóreggeli keretén belül újabb hírekről számolhatott be. A klub informatikai partnere az Albacomp lett, első lépésként egy asztali számítógépet adott át a cég, de rövidesen - valószínűleg a 23-i Debrecen elleni meccs szünetében - a férfi és női csapat is kap egy-egy notebookot, amelyen a mérkőzések statisztikai adatait tudják feldolgozni.

A klubvezetés levélben fordult a Magyar Televízió sportosztályához, ugyanis a színészkedés és durvaság túlhangsúlyozásával nem megfelelőnek találta a mérkőzés kommentálását. Vanyus Attila elnök reményét fejezte ki, változik a helyzet, mert az ilyen stílus árt a sportágnak.

Győrött egy hónapon belül megnyílik az ajándékbolt, ahol meg lehet majd venni a mezeket, de lesz kitűző, kulcstartó, póló vagy éppen sál is - természetesen zöld-fehér színekben. Ugyancsak egy hónap múlva elkészül és átadják a pálya melletti az új sajtó- és VIP-helyeket.

Jó hír az utánpótlás-nevelés számára, hogy a Marcalvárosi Közoktatási Központban jövőre már elsőtől lesznek kézilabdás osztályok, amelyben a szivacskézivel foglalkoznak alapozásként.