Vágólapra másolva!
Sikeres évet zárt a magyar kézilabda a 2005-ös esztendőben, ezt jelzi a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) aktuális világranglistája is, amelynek élén Magyarország áll. A női válogatott világbajnoki bronzérmet szerzett, ugyanilyen színű medált nyert a junior férfiválogatott is, klubszinten a Cornexi-Alcoa révén EHF-kupa-győzelmet ünnepelhettünk, míg a Győri Graboplast ETO és az azóta névváltozáson átesett, ám akkor még Fotex Veszprémként szereplő csapat duplázott: a bajnoki elsőség mellett a Magyar Kupában is diadalmaskodott. A jókedvet csupán egy szomorúság árnyékolja be: januárban autóbaleset következtében elhunyt a világ legjobbjának választott Kulcsár Anita.

Sport 2005 - mindet megnézem!

A férfikézilabda-válogatott sajnos elbukta (még 2004-ben) a világbajnoki kvalifikációt, így a január-februári tunéziai vébén nem vehetett részt, ezt kisebb meglepetésre Spanyolország nyerte, miután a döntőben hat góllal, 40-34-re legyőzte az olimpiai bajnok, és címvédő horvát együttest. A bronzérmet a franciák szerezték meg, akik hétgólos hátrányból verték a tunéziaiakat.

Skaliczki László együttese előtt viszont már ott állt az újabb kihívás, az Európa-bajnoki pótselejtező, amely során Fehéroroszország, Olaszország és Ciprus ellen sikerült kivívni a továbbjutást, majd Macedónia ellen 2006-os svájci kontinensviadalon való szereplés jogát.

A nőikézilabda-válogatott év elején új szakvezetőt kapott, Kiss Szilárd utódja februárban Németh András, a Ferencváros edzője lett. A szövetség elnöksége egyhangúlag szavazott bizalmat az 52 éves trénernek, akinek megbízatása a 2008-as pekingi olimpia végéig szól.

A csapat már a világbajnoki felkészülés jegyében vívta és nyerte az augusztusi Pannon GSM-kupát, amelyen Brazíliát és Lengyelországot legyőzte, Romániával pedig döntetlent játszott. A Croatia-kupán Szlovénia és Spanyolország megverése után a házigazda horvát együttes legyőzte a lányokat, a visszavágás a novemberi PGSM-kupán sikerült, ahol Ausztriát is kipipálta együttesünk. A szentpétervári világbajnokságon aztán egészen a bronzéremig menetelt a gárda, alaposan túlteljesítve a várakozásokat.

Forrás: MTI

Egy bronzérem mellett egy 4., illetve egy 8. helyet szerzett a magyar utánpótlás a nyári kézilabda-világversenyeken. Tóth László junior (U21) férfiválogatottja a hazai rendezésű eseményen remek teljesítményt nyújtva a dobogó alsó fokán zárt, a kisdöntőben Németországot verte 28-27-re.

A hölgyek U20-as, csehországi vébéjén a Mátéfi Eszter dirigálta válogatott szintén elődöntőbe jutott, de előbb Oroszországtól, majd Koreától is kikapott, így a negyedik helyen zárt. A Varga József dirigálta U17-es csapata nyolcadik lett az ausztriai kontinensviadalon.