Vágólapra másolva!
Szombaton, Szkopjéban kezdi meg Bajnokok Ligája-szereplését a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapata, amely a D csoport nyitányán a Kometal GJ. Petrov együttesének otthonában lép pályára. Az előjelek nem túl kedvezőek, ugyanis a magyar bajnoknál három válogatott játékos is sérült.

A legkedvezőbb helyzetben talán Kovacsicz Mónika van, a jobbszélső ugyan edz, de a lába fáj, mégis neki van a legnagyobb esélye arra, hogy pályára lépjen Szkopjéban.

Vérten Orsolyán porcsérülés miatt kisebb műtétet kell végrehajtani, várhatóan két-három hetet ki kell hagynia, Görbicz Anitára azonban akár másfél hónapos pihenő is várhat: a világbajnokság legjobb irányítójának választott klasszis köldöksérv miatt fekszik majd műtőasztalra.

Ez azt jelenti, Görbicz a BL-csoportkörét csak a lelátóról nézheti, de Vérten is csak a hajrára kapcsolódhat be.

Az ellenfélnél csupán Dragana Pecevska sérülése okoz gondot Andrej Portnoj szakvezetőnek, hogy a keret meglegyen, a fiókcsapat Eurostandardtól átkerült Biljana Crvenkoska, Mirjeta Bajramovska, Lence Ilkova triót nevezte a klub a BL-re.

A Kometal a két ünnep között Podgoricán vett részt egy négyes tornán, ahol az "elődöntőben" 29-21-re verte a Naise együttesét, a fináléban pedig a Knjaz Milost legyőző Buducnost Monet ellen lépett pályára, s szenvedett 27-26-os vereséget.

Ezt követően még kétszer meccselt a Knjaz Milossal, előbb 31-23-ra, majd 32-19-re győzött.