Vágólapra másolva!
A Podravka Koprivnica lesz a Ferencváros ellenfele a női kézilabda EHF-kupa fináléjában, mivel a horvát alakulat az elődöntős párharca második mérkőzésén is legyőzte a Debrecent.

Női EHF-kupa, elődöntő, visszavágó:
Debrecen - Podravka Koprivnica (horvát) 24-29 (13-17)
továbbjutott: a Koprivnica, kettős győzelemmel, 55-45-ös összesítéssel

A hazai szurkolóktól támogatott Debrecen az első félidő első felében még tartotta a lépést az ellenfelével, a későbbiekben azonban nem igazán működött hatékonyan a védelme, ennek eredménye pedig az lett, hogy hiába dobott 13 gólt, kapott 17-et, vagyis az első mérkőzésen összeszedett ötgólos hátránya kilencre nőtt.

Innen kellett volna felkapaszkodnia a magyar alakulatnak, de a jól játszó vendégek nem lankadtak, nem engedték, hogy felpörögjön a vendéglátó, így még nőtt is a különbség. A Koprivnica a hazai találkozó után idegenben is öt góllal verte az európai kupa döntőjében legutóbb tíz éve szerepelt debreceni csapatot. A házigazda együttesben ezúttal Orbán Annamária és Csáki Viktória játszott eredményesen, előbbi hét, utóbbi öt gólt dobott.

Szombaton játszották:
Motor Zaporizzsja (ukrán) - FTC 27-27 (16-14)
tj.: a Ferencváros, 51-50-es összesítéssel

A finálé első mérkőzését május 13-án vagy 14-én, a visszavágót május 20-án vagy 21-én rendezik. Kedden sorsolják, hogy hol kezdődik a döntő.