Vágólapra másolva!
Szombati hétgólos sikere után vasárnap is biztosan győzött a PLER-Airport együttese a litván Panevezysszel szemben, így bejutott a férfi kézilabda EHF-kupa legjobb 16 csapata közé. A Dunaferr ugyan háromgólos vereséget szenvedett a portugál Madeira vendégeként, ennek ellenére biztosan jutott tovább a nyolcaddöntőbe, mivel az első meccsen hét góllal nyert.

EHF-kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:
PLER-Airport - Panevezys (litván) 25-21 (14-10)
Népfürdő utca, 300 néző
v.: Saraljic, Vujusic (mindkettő horvát)
legjobb gólszerzők: Harsányi 5, Lazarov 5/4, Lendvay 4, Józsa 4, illetve Frolovas 7/2, Jarasunas 6, Sabonis 5/1
büntetők: 4/4, illetve 4/3
kiállítások: 12 perc, illetve 18 perc
továbbjutott: a PLER-Airport, kettős győzelemmel, 56-45-ös összesítéssel

A mind védekezésben, mind támadásban rendkívül koncentráltan kezdő PLER negyed óra alatt ötgólos előnyre tett szert Szabó és Józsa vezérletével. Melus kiváló teljesítményéről mindent elmond, hogy tizenöt perc alatt mindössze három gólt kapott. A félidő végére az előny csak azért nem nőtt tovább, mert ekkor védekezésben már többször is lankadt a hazaiak figyelme (14-10).

A játékrész elején fejben még az öltözőben maradtak Nagy Károly tanítványai, így hét perc alatt kiegyenlítettek a vendégek. Az összesítésben meglévő nagy előny miatt már kevésbé figyeltek a magyarok, több kihagyott ziccer és eladott labda jellemezte játékukat, valamint az ellenfél nyitott védekezésére sem találták az ellenszert. A 45. perc környékén azonban "észbe kaptak" a pestszentlőrinciek, és végül meggyőző fölénnyel nyerték a második találkozót is.

EHF-kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Madeira (portugál) - Dunaferr 30-27 (11-15)
továbbjutott: a Dunaferr, 58-54-es összesítéssel

Magabiztosan kezdett a magyar együttes, a 40. percig egyértelműen irányította a találkozót, volt olyan szakasza a meccsnek, amikor már hét góllal is vezetett. A befejezésre kiengedtek a vendégek, így a házigazdáknak sikerült fordítaniuk, de a Dunaferr továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben.

(MobilPress) / (MTI)