Vágólapra másolva!
Megvédené címét, de minimum érmes helyen végezne a december 7-én, Svédországban kezdődő Európa-bajnokságon a norvég nőikézilabda-válogatott. A skandináv együttes a tavalyi világbajnokságra sérülések miatt tartalékosan tudott elutazni, s csak 9. lett, ám ezúttal ismét a lehető legjobb összeállításban vág neki a kontinensviadalnak. Az Eb hivatalos honlapja Marit Breivik szövetségi kapitánnyal készített interjút.

- Elégedett az Eb-felkészüléssel?
- Alapvetően igen, bár azért akadtak problémáink a sérülések miatt. Ennek köszönhetően kapusunk, Kjersti Beck, a beállós Isabel Blanco, illetve az irányító Marianne Rokne nem utazhat el velünk Svédországba. Ennek ellenére megnyertük a párizsi négyes tornát, majd a hazai rendezésű Möbelringen-kupát.

- A 2004-es Eb-aranyérem után csalódást jelentett a tavalyi vb-9. hely?
- Lehetett volna rosszabb is, hiszen olyan klasszisokra nem számíthattam akkor, mint Gro Hamerseng, Ann Kathrin Riegelhuth, Vigdis Harsaker és Katja Nyberg. A vb kezdetén még bírtuk így is, a hajrára azonban már elfogyott az az erő, amely a győzelmekhez szükségeltetett volna.

- Hammersengék most már egészségesek?
- Igen, százszázalékosan bevethetőek.

- Tehát a címvédés a cél Svédországban?
- Nagyon nehéz lesz ezt elérni a kőkemény viadalon, ez Eb mindig nehezebb, mint egy vb, hiszen itt nincsenek olyan meccsek, ahol pihentetni lehetne legjobbjainkat. Azt mondom, célunk egy érem.

Forrás: EPA

- Melyik csapatok lehetnek a fő ellenfelek?
- Dánia válogatottja minden nagy tornára motiváltan érkezik, Németország titkos esélyes lehet, s nem tudni, hogy a svédek mennyit profitálnak a hazai pálya előnyéből. Ám úgy vélem, a világbajnok oroszoknak és a magyaroknak nagyon erős válogatottja van.

- Az Európa-bajnoki cím egyben olimpiai kvalifikációt is jelent. Ez külön motivációt jelent?

- Az biztos, hogy ott akarunk lenni az olimpián. hogy ez az Eb-n, a jövő évi vébén, vagy a még utána következő kvalifikációs tornán sikerül-e, az mindegy. Bár minél előbb kivívjuk a kvótát, annál jobb.

- Szerződése 2009-ig köti a válogatotthoz. Melyek a jövőbeni tervei?
- 2005-ben azért hosszabbítottam meg négy évvel a szerződésem, mert szeretem a munkámat. 2007-ben még lesz egy egyeztetés a szövetséggel, de ha úgy adódik, akkor 2009 után is folytatnám.