Vágólapra másolva!
Második Európa-bajnoki csoportmérkőzésén a csütörtökön szintén győzelemmel kezdő Macedónia ellen lépett pályára a magyar nőikézilabda-válogatott. Előzetesen Németh András a balkáni együttest tartotta a legveszélyesebb ellenfélnek, ehhez képest könnyed, 30-22-es győzelmet arattak tanítványai. A szombati szünnap után vasárnap a csoport leggyengébbje, Szerbia következik.

Eredmény, Európa-bajnokság, A csoport, 2. forduló:
Macedónia - Magyarország 22-30 (10-16)
Skövde, 800 néző
v.: Fernandez, Rios (spanyol)
gól: Naukovic 11/2, Radulovic 3, Portjanko 2, Boeva 2/1, Pecevska 2, Mladenovska 1, Gjorgjijevska 1, illetve Görbicz 8/6, Tóth T. 5, Szamoránsky 4, Mehlmann 3, Kirsner 3, Balogh B. 2, Ferling 2, Borbás 2, Vérten 1
hetes: 7/4, illetve 6/6
kiállítás: 8, illetve 12 perc

Nemcsak eddigi makulátlan, százszázalékos mérlegének megóvása, hanem a középdöntőbe jutás is a tétje volt a magyar nőikézilabda-válogatott második Eb-mérkőzésének. Skövdében Németh András tanítványai Macedónia ellen léptek pályára, azaz a csütörtöki játéknap győztesei mérték össze erejüket.

A magyarok korábbi találkozóikon háromból hármat nyertek, 86 dobott és 53 kapott gól állt egyik és másik oldalon. Az első meccsre még a Laurencz-érában, az 1994-es győri Keksz-kupán került sor (25-14), legutóbb 1999. november 21-én Pakson meccseltünk, s 13-7-es félidő után 29-12-re győztünk.

A csapatból ezúttal Kovacsicz Mónika és Borbély Zsanett maradt ki.

Az első helyzetet Szamoránsky hagyta ki (csütörtökönis így kezdett Ausztria ellen), a másik oldalon Portjanko addig verekedett, amíg hetest harcolt ki. Radulovic büntetőjét hiába védte Pálinger, a szélső másodszorra nem hibázott (1-0). Az egyenlítést Mehlmann vágta a jobb alsóba, Naukovic bombaátlövéssel válaszolt rá (2-1).

Ellenfelünk nyitottabb védekezéssel kezdte az összecsapást, támadásban viszont annyira Naukovicot tömték, hogy előbb Vérten, majd Szamoránsky csent labdát, a ferencvárosi beállós ziccerével a 6. percben először volt nálunk az előny (2-3).

Forrás: bolcs27.hu

Tóth Tímea remekül játszott
Forrás: bolcs27.hu

Összképét illetően a meccs nagyon hasonlított a csütörtökihez, a pályán a kapkodás volt az úr, szerencsére mindkét oldalon - Szűcs és Mehlmann például átlövésből a kapu sem találta el. Görbicz először a 9. percben villant, a termetes védők hóna alól lőtt hatalmas gólt (3-4).

A 11. percben Görbicz hetesből ejtette át Kolesniket, aki rosszul lépett, s térdét fájlalva lesántikált a pályáról, helyére Andrejeva állt. A Kale-Kicevo hálóőre különösebb bemelegítés szállt be, de 20 másodperc alatt többet tett, mint elődje: előbb Görbicz ziccerét, majd Mehlmann átlövését és ejtését is megfogta.

A kihagyott helyzetetk megbosszulták magukat, a 12. percben Naukovic hetesével ismét a macedónoknál volt az előny, de Vérten egyenlített (6-6). A védekezés csak nem akart összeállni, előbb Tóth, majd Szűcs kapott kiállítást, Pálinger azonban első igazi bravúrját bemutatva kitornázta Naukovic hetesét.

Németh András szövetségi kapitány különösebb idegeskedés nélkül nézte a sok hibával tarkított játékot, talán azért, mert érezte, a 20. percre sikerül kettővel meglépni (8-10). Védekezésben Szűcs bátran ütközött Naukoviccsal, Tóth a vérét is adta, amikor fejbe lőtte őt az orosz születésű óriás, aztán Vérten szorolt kisebb ápolásra.

Teljesen megbénult a macedón gépezet, öt perccel a szünet előtt már öt gólra nőtt a különbség (9-14), a félidőt 16-10-es előnnyel zárta együttesünk.

A második félidőre Németh András alaposan felforgatta a csapatot, beállt Kirsner, Borbás, Siti és Ferling, Görbicz pihenőt kapott, azaz a klasszikus felállás és a háromirányítós játék öszvérmegoldását alkalmazta a szakvezetés.

Az eredményen ez nem látszott meg, sorrendben Mehlmann, Ferling, majd Kirsner volt eredményes, majd Görbicz emberhátrányban eresztett meg olyan sistergős bombát, amelyet még a televíziós lassításban is nehéz volt nyomon követni (12-20).

A második játékrészre ugyan Oholanga Loki révén balkezes lövőt is pályára küldött Andrij Portnoj, ám a kongói születésű kislány lövésig sem jutott. A 45. percben 23-15-öt mutatott az eredményjelző, Pálinger egyre biztosabban halászta le a gyenge távoli próbálkozásokat, egyedül Naukovic lőtt újabb és újabb gólokat, de egyedül nem tudott csodát tenni.

Az utolsó tíz percnek kilencgólos fórral vágott neki az együttes (17-26), ezt Görbicz és Borbás révén tartottuk is. A végeredmény 30-22 lett, a csapat a szombati szünnap után a csoport leggyengébb csapatával, Szerbiával meccsel, s búcsúzik Skövde városától.

Németh András szövetségi kapitány: "Kicsit megkavartak bennünket a macedónok, mert olyan felállásban léptek pályára, amilyent nem láttunk eddig. Amikor megértette a csapat, hogy ezek ugyanazok az emberek, már látszott, hogy nyerünk. Jó érzés, hogy kimagaslunk a csoportból."

Görbicz Anita, a mérkőzés legjobb magyarja: "Az első 20 percben kicsit nehezebben ment a játék, de aztán összeállt a védekezésünk és a kapusteljesítmény is jó volt. Sikerültek a lerohanások, elöl jobban összpontosítottunk, így biztos győzelmet arattunk. Szombaton pihenünk és készülünk a szerbek ellen. Ők két vereséggel állnak, de természetesen ugyanolyan elszántan várjuk azt a találkozót, mint az eddigi összecsapásokat."