Vágólapra másolva!
Bő egy hét leforgása alatt a legutóbbi Európa-bajnokság első hat helyezettjével mérkőzött meg a magyar női kosárlabda-válogatott: ez aztán nem kifejezetten kímélő jellegű felkészülés a szeptember 14-én kezdődő franciaországi Eb-re. Rátgéber László mindig is azt vallotta: teher alatt nő a pálma, az Eb-mérkőzéseket a legjobban az Eb-ellenfelekkel vívott találkozókkal lehet modellezni. Ennek tükrében több mint biztató, hogy az oroszoktól, franciáktól és litvánoktól elszenvedett vereségek után a hét végén a spalai (Lengyelország) tornán már első helyen végeztek legjobbjaink.

A magyar válogatott a gravelines-i B csoportban Oroszországgal, Csehországgal, Litvániával, Szlovákiával és Görögországgal találkozik, elsőként 14-én 20.00 órai kezdettel a toronymagas favorit oroszokkal. A legjobb nyolc közé jutáshoz legalább két csapatot meg kell előznünk - de hogy a görög mellett melyik lesz a másik, az megjósolhatatlan.

"Ugyanúgy lehetünk dobogósok, mint ahogy ki is szorulhatunk az első nyolcból" - állítja Rátgéber, akinek önbizalmát nyilván növeli az Európa-bajnok lengyelek és a kontinens elitjébe tartozó szlovákok elleni friss siker. "Természetesen az a célom, hogy kijuttassam a csapatot a 2002 szeptemberében esedékes kínai világbajnokságra, ehhez az első öt között kell végeznünk."

- Centerek nélkül ez nem lesz könnyű.
- Papíron öt középjátékosunk is van, de Kalmár Nagy, Béres, Újhelyi, Seres és Papp nem igazán tartozik az európai klasszisok közé, még talán a Valenciennes-be szerződött Béres Tímea, de ő is inkább a négyes poszton. Bárcsak a válogatottban is számíthatnék a MiZo-Pécsi VSK kitűnő szerb centerére, Szlobodanka Tuvicsra, ha ő magyar lenne, cseppet sem fájna a fejem! Most iszszuk meg annak a levét, hogy az összes élcsapatunknál külföldi sztárok játszanak a palánk alatti pozíciókban. Persze nemcsak minőségi, hanem mennyiségi gondjaink is vannak: 1800 felnőtt, igazolt játékos kosarazik hazánkban, míg máshol tíz-, sőt százezrek.

- Még szerencse, hogy hátvéd és bedobó posztokon hemzsegnek a klasszisok.
- Iványi, Ujvári, Csák és a jó formában játszó Károlyi a világ bármelyik válogatottjába beférne. A lengyelországi tornán egy rövid ideig öt kisembert játszattam, és be is jött a taktikai kuriózum. Sajnos hosszú távon ez nem megy, a kosárlabda alapvetően mégiscsak a magas emberek sportja.

- Kosjár Kati, a Fradi 1997-es bajnokcsapatának egyik erőssége - kisfia születése után - most játszott először komoly tornán. És nem is rosszul.
- Nem bizony, az ő személyében megtaláltam az ötödik stabil külső embert, sajnos azonban ezzel centergondjaink nem enyhültek.

- Kivel mérkőzik még a csapat az Eb előtt?
- Péntekig röpke pihenőt kaptak a játékosok, aztán leutazunk Mátraházára edzőtáborozni. Vasárnap és hétfőn a Városmajorban találkozunk a másik csoportba osztott jugoszláv válogatottal, majd szeptember 5-én kiutazunk Versecre, ahol a tervek szerint a jugoszlávokkal és a velünk egy csoportban szereplő görögökkel játszunk. Aztán már irány Gravelines!

Ch. Gáll András

Korábban:

Túl a kontinens kosárelitjén