Vágólapra másolva!
A hétfői szünetet követően a magyar válogatott kedden Litvánia, szerdán Görögország ellen mérkőzik a nőikosárlabda-Európa-bajnokságon. A mieink két győzelemmel csoportelsőként utaznának Gravelines-ből Le Mans-ba, ahol a legjobb nyolc csapat küzdelmei folytatódnak.

A magyarok csoportelsőként történő továbbjutásának a legjobb nyolc közé ez lenne a legegyszerűbb módja, ám a csoport 4. helyéről is be lehet jutni, de nem érdemes, ugyanis majdnem biztos, hogy arra a csapatra az A csoport éllovasa, a házigazda francia együttes vár. Egyébként, ha a magyar válogatott mindkét hátralévő meccsét elveszíti, még akkor is odaérhet a továbbjutást érő 4. helyre. Az is igaz, hogy erre a szituációra kockázatos számítani, mert ha kedden a görögök megverik a cseheket, majd minket is, akkor a cseh és a magyar válogatott esik ki. Erre a lehetőségre persze senki nem gondol, de az ördög nem alszik - mint ahogyan azt a csehek elleni meccs is mutatta.

Rátgéber László szövetségi kapitány és stábja a csapat szálláshelyén, a Hotel Welcome egyik termében vagy százszor felidézte a találkozó utolsó pillanatait: "Több olyan szituáció is volt, amelyből balszerencsésen jöttünk ki. Iványi Dalma 49-47-es vezetésünknél 20 másodperccel a vége előtt, két büntetőt dobhatott, de csak az egyiket értékesítette. Nem baj, mondtam magamban, a csehek már csak triplával érhetik el a hosszabbítást. Erre Viteckova 9,8 másodperccel a vége előtt dobott triplát az egyenlítéshez. Ha még akkor szabálytalankodtunk volna valamelyik ellenféllel szemben, mielőtt Viteckovához került a labda, akkor bottal üthették volna a nyomunkat. De azért nem adtam utasítást a lányoknak, hogy szabálytalankodjanak, mert féltem, hogy sok idő marad, s egy esetleges adok-kapokban a rövidebbet húzzuk. Éppen 10-12 másodperc az a határ, amikor érdemes odaütni, mert hiába eredményes az ellenfél a büntetőkből, a meccs folyamán elvileg többször már nem jut labdához" - latolgatta Rátgéber.

Elvileg, tegyük hozzá gyorsan, mert mire gyakorlatilag szabálytalankodni kellett volna, a csehek kiegyenlítettek. Lett volna még sansz, de a hosszabbítás utolsó pillanatában Csák Magdi kihagyott ziccere a vereséget jelentette. "Egyáltalán nem voltunk nagyképűek, sőt, tartottunk a magas csehektől. Inkább tompák voltunk, amikor 2-3 pontos előnyünk volt, nem tudtuk növelni, mert fejben is, fizikailag is fáradtak voltunk. Ez a fajta védekezés rengeteget kivesz belőlünk - mondta a "bűnös", a 11 pontot dobó Csák.

Tegyük hozzá, nem ez a legelkeserítőbb, hanem az, hogy az ellenfél hússzal több lepattanó labdát szerzett. Ez azt is jelentette, hogy a mieink egy gondtalan szünnap helyett mehettek edzeni a dunkerque-i szállásuktól 25 km-re fekvő Gravelinesbe. Ha legyőztük volna a cseheket, Rátgéber László a szabadnapot Londonban töltötte volna, így azonban a rockzenét kiválóan ismerő szakvezető fel sem tette önmagának a Clash együttes legendás slágerének refrénjében elhangzó kérdést: "Should I stay, or should I go?" - Maradjak vagy menjek? -, hanem az előbbi mellett döntött. Annak érdekében persze, hogy két nap múlva viszont csapatával mehessen a legjobb nyolc közé Le Mans-ba.

Míg a magyar csoport állását feltüntető tabellán egyaránt 5 ponttal teljesen egyenlően áll az orosz, a litván, a magyar és a szlovák együttes, addig Orleans-ban, az A csoportban a francia és a spanyol válogatott 3-3 győzelemmel veretlenül kiemelkedik a mezőnyből. A másik két továbbjutó együttes nagy valószínűséggel a jugoszláv és a lengyel. A nagy kérdés, hogy találkozik-e egyikkel a magyar válogatott a négy közé jutásért, és ha igen, melyikkel? A litvánok elleni meccs után már tisztább lesz a kép.