Vágólapra másolva!
Nemcsak a bajnokságban, a nemzetközi porondon sem megy a Vadakakasok férfikosárlabda-csapatának. A Korac-kupa selejtezőjének első mérkőzésén, hazai pályán kaptak ki a debreceniek a cseh Mlekarna Kunin együttesétől.

Debreceni Vadkakasok - Mlekarna Kunin (cseh) 81-95 (25-24, 21-22, 19-21, 16-28)
Debrecen, 500 néző
vezette: Banica (román), Csukalovics (jugoszláv)
Debrecen: McDaniel 11/6, Lakatos 11/3, Ridl 24/3, Gémes 6, Rucker 27. Csere: Ádám 2, Takács. Edző: Nagy Zoltán.
Kunin: Whitfield 21/3, Bobb 20/3, Necas 14/6, Popovic 19, Kovar 5. Csere: Magnusek 4, Pelikan, Sebek 3/3. Edző: Garba Stefan.
Kipontozódott: Gémes (39.)
Az eredmény alakulása: 4. perc: 10-7, 8. perc: 22-18, 12. perc: 31-24;,17. perc: 37-38, 21. perc: 46-50, 24. perc: 52-58, 32. perc: 67-67, 34. perc: 69-77, 37. perc: 75-84

A Vadkakasok utóbbi időben mutatott gyenge produkciója miatt nagyon kevesen voltak kiváncsiak a meccsre, pedig utoljára öt évvel ezelőtt láthatott a közönség a cívisvárosban nemzetközi találkozót. Az első két negyed kiegyenlített játékot hozott, ám már ekkor is feltűnt, hogy a vendégek alacsony emberei rendkívül jól mozognak a palánk alatt, így mind a támadó, mind a védő lepattanók megszerzésében a csehek jeleskedtek.

Az igazi fordulatot az utolsó felvonás hozta meg, ebben a vendégek szinte lemosták a pályáról a hazaiakat, és végül fölényes győzelmet arattak. Ezzel gyakorlatilag eldöntötték a továbbjutás kérdését, attól függetlenül, hogy még hátravan az egy hét múlva megrendezendő csehországi visszavágó. A debreceniek újabb gyenge játékára az sem lehet mentség, hogy a vezetőedző ezúttal nélkülözte az ujjsérülést szenvedett Halm Rolandot.

Nagy Zoltán: - Nem találtuk a csehek szervezett támadójátékának ellenszerét, ám az elmúlt hetek teljesítményéhez képest sokkal jobban játszottunk.

Garba Stefan: - Volt játékosunktól, Ridltől nagyon tartottunk, de szerencsére viszonylag kevés pontot szerzett. Győzelmünkben döntő volt, hogy a második félidőben semlegesíteni tudtuk a debreceniek centereit.

Takács Tibor

További "magyar" eredmények:
Atomerőmű SE-Dubrava Zagreb (horvát) 89-68 (27-16, 20-7, 25-19, 17-26)
Kaposvári Klima-Vill - Mazowiecki Pruszkow (lengyel) 96-81 (25-22, 26-19, 16-28, 29-12)

Korábban:

Könnyed hazai győzelmek a férfikosár-NB I-ben