Vágólapra másolva!
Csütörtök este Euroliga-mérkőzést kellett volna játszania - pécsi színekben a harmadikat -, ehelyett csütörtök reggel hazautazott az Egyesült Államokba Latasha Byears, akit a pécsiek október végén szerződtettek.

A Los Angeles Sparks WNBA-bajnokcsapatának egykori játékosa a szerda esti edzést önkényesen abbahagyva, rögtön utána bejelentette, hogy a továbbiakban nem marad Pécsett.

A mecsekaljai klub vezetőinek közbenjárására repülőjegyét egy nappal előbbre hozatták, így csütörtök hajnalban autóval felvitték Budapestre, ahonnan a reggeli órákban elrepült a tengerentúlra. A repülőjegye eredetileg péntek reggelre szólt, mert munkavállalási vízumát kell intéznie, ezért akkor kelt volna útra. Byears lépése váratlanul érte a MiZo-Pécsi VSK vezetőit, a klubot anyagi kár is érte a játékos idő előtti eltávozásával. Még akkor is meglepetés érte őket, ha a hozzáállásával és a játékával nem voltak megelégedve.

Rátgéber László: "Nem tudott beilleszkedni az együttesbe, és a tréningeken mutatott teljesítményét is kevésnek találtam. Egyelőre még nem foglalkozunk a pótlásával. A mai Euroliga-mérkőzés után háromhetes szünet következik az Eb-középdöntők miatt, így lesz időnk végiggondolni a teendőket" - mondta a szakember.

Horváth László

Korábban: