Vágólapra másolva!
Ha nem is brillírozva, de biztosan nyert a Diósgyőr elleni rangadón a múlt hét végén a Soproni Postás nőikosárlabda-csapata. A találkozó jó ráhangolódás volt a szerdai, osztrák Klosterneuburg elleni Ronchetti-kupa csoportmérkőzésre. Sopron másik csapata, a GYSEV Litvániában lép pályára Euroliga-meccsen a volt PVSK-s Jolanta Vilutyte csapata, a Telekomas Vilnius otthonában.

Vilutyte nemrégen távozott a PVSK-ból, most újra magyar együttes ellen mérkőzhet

A szerdai ellenféllel tavaly a selejtezőben került össze a Postás és egy szoros ausztriai találkozó után Sopronban súlyos és kínos vereséget szenvedett. Azóta a Klosterneuburggal a Krasznai-kupában már találkoztak, akkor nagy csatában nyertek.

Meszlényi a szerdai ellenféllel kapcsolatban megjegyezte: egy nagyon nyugodt kosárlabdát játszó, rutinos, tapasztalt kosarasokból álló együttes az osztrák gárda. Olyan játékosok szerepelnek benne, mint a Pécsett és a GYSEV-vel is szép sikereket elért Anitics, Orehova és Kurtinaitiene, valamint a korábban a Postásban is megfordult Bíró Eszter. A szakvezető bízik benne, hogy csapata fizikálisan ellenfele fölé fog kerekedni, s meg töri a Klosterneuburg ellenállását.

Sopron másik csapata, a GYSEV a "messzi északon", Litvániában lép pályára Euroliga-meccsen a Telekomas Vilnius otthonában. A balti országnak az Európa-bajnokságon negyedik helyezést elért együttese erre a klubcsapatra épül, ráadásul a vilniusiaknál játszik az a Jolanta Vilutyte, aki több, mint egy évtizedet játszott Pécsett, és nyilván kiválóan ismeri a soproniakat, hiszen a GYSEV játékosállománya túl sokat nem változott a tavalyihot képest. Farkas Sándor tanítványai mindenesetre a Nagykanizsa ellen 93 pontos sikerrel hangoltak. A szakvezető reméli - bár igen nehéz meccsre számít -, a Baltikumban sem szakad meg együttese Euroligás veretlenségi sorozata.

Botár László

Korábban: