Társoldalunk:

Tömegbunyó Chicagóban

Michael Jordan meg akarta mutatni a liga egyik legjobb játékosa, Kevin Garnett ellen, hogy mit tud. Ez sikerült is, mert harmincöt pontot szerzett, viszont a Washington Wizards 108-100-ra kikapott a sorozatban nyolcadik győzelmét szerző Minnesota Timberwolves-tól. A két megasztár párbaja ritkán látható csemegét hozott.

Fotó: Reuters
Garnett ellen nem csak Jordan: a szezoncsúcsot elérő White is tehetetlen volt 
A második negyed vége felé Jordan négy, egymást követő hazai támadásnál Garnettre vitte a labdát: kétszer tempódobást értékesített a 212 centis bedobó felett, kétszer pedig megkerülte, zsákolással illetve pincérdobással fejezve be az akciót. Garnett két triplával válaszolt a negyed befejező másodperceiben. Jordan a második félidőre egy kicsit elfáradt, tizenháromból csak négyszer talált be, szemben az első félidei remek 10/17-es aránnyal. Jahidi White, a Wizards centere huszonkét ponttal szezoncsúcsot állított fel, a sérült Richard Hamilton és Christian Laettner még mindig nem játszhatott a Washington együttesében.

Chicagóban hosszabbítás után maradt alul a bajnok Los Angeles Lakers egy szikrázóan kemény meccsen. Két perc negyvennégy másodperc volt hátra a rendes játékidőből, s 87-84-re vezetett a Lakers, amikor Shaq labdát kapott a palánk alatt. Charles Oakley és Brad Miller azonnal elkezdte nyüstölni az óriást - sokadik alkalommal a meccs során -, mire O'Neal rávetette magát Millerre, és megeresztett két jobbkezes lengőt. A második talált is, de a fehér bőrű center szerencséjére csak a tarkóján, ugyanis időben hátat fordított. O'Neal az alapvonalnál utolérte Millert, a földre teperte, majd a két csapat "kicsi a rakás, nagyot kíván"-t játszott. Mire eloszlott a füst, a bírók kiállították O'Nealt, Rick Foxot, Oakley-t és Millert. O'Nealre minimum egy meccses eltiltás vár - ez automatikus -, de tekintve, hogy ez volt az idény legnagyobb verekedése, többet is kaphat. Miután O'Nealt leküldték a pályáról, Kobe Bryant próbálta vállára venni a terheket, de három alkalmat is elpuskázott a meccs megnyerésére.

A Delta Centerben kétszeri hosszabbítás után győzött a Memphis Grizzlies. A második hosszabbításból már csak öt és fél másodperc volt hátra, amikor Andrej Kirilenko blokkolta Shane Battier dobását (a vendég Grizzlies 97-95-re vezetett), a labda John Starkshoz került, de ő a pálya közepén megmagyarázhatatlan módon visszajátszotta azt saját térfelére. Így a meccsnem vége lett, pedig jöhetett volna a harmadik hosszabbítás is. A Grizzlies huszonnégy próbálkozásból most tudta másodszor legyőzni a Jazzt.

A Madison Square Gardenben Allan Houston negyvennégy ponttal karriercsúcsot állított fel, mégis kikapott a Knicks, méghozzá ötödször sorozatban. A vendégek győzelmüket a harminchét ponttal idénycsúcsot felállító Ray Allennek köszönhetik.

A nyugati főcsoport élén a Lakers vereségével, illetve a Minnesota és a Dallas győzelmével hihetetlenül szorossá vált az állás: első az L.A. Lakers (26/8), második a Minnesota (27/9), harmadik a Sacramento (26/9), negyedik a San Antonio (25/9), míg ötödik a Dallas (25/11).

Eredmények:
Washington Wizards - Minnesota Tiberwolves 100-108
Legjobb dobók:
Jordan 35 (6 lep., 4 assz., 1-1 lopp. és bl.), White 22 (13 lep.), Lue 15, ill. Garnett 31 (6 lep., 7 assz.), Billups 29, Szczerbiak 16

Chicago Bulls - Los Angeles Lakers 106-104 (hossz.)
Ld.:
Mercer 28, B. Miller 17 (12 lep.), Chandler 12, Fizer 11, ill. Fischer 28 (7/12 tripla), Bryant 26, O'Neal 19 (10 lep.), Walker 11

Atlanta Hawks - Boston Celtics 91-115
Ld.:
Glover 19 (11 lep.), Abdur-Rahim és Terry 17-17 (előbbi 14 lep.), ill. Pierce 31, Walker 23 (10 lep.), Anderson 13

Detroit Pistons - Charlotte Hornets 104-76
Ld.:
Stackhouse 27, C. Robinson 21, Williamson 17, ill. Wesley 14, B. Davis 12

New York Knicks - Milwaukee Bucks 97-102
Ld.:
Houston 44, M. Jackson 15 (11 assz.), Sprewell 13, ill. Allen 37, Cassell 24, Mason 12

Orlando Magic - New Jersey Nets 85-91
Ld.:
Garrity 17, McGrady 17 (21 lep., 7 assz., 3 bl.), H. Grant 16, M. Miller 10, ill. L. Harris 20, Kittles és Van Horn 15-15 (utóbbi 10 lep.), Kidd 14 (10 assz.)

Dallas Mavericks-Indiana Pacers 111-102
Ld.:
Nowitzki 31 (11 lep.), Nash 29 (11 assz.), Nájera 13 (13 lep.), Howard 10, ill. Rose és Miller 18-18, J. O’Neal 17 (12 lep.), Al Harrington 16, Tinsley 12 (16 assz.)

Houston Rockets - Denver Nuggets 98-86
Ld.:
Griffin 25, K. Thomas 15, Francis 14, Mobley 13, Cato 12, ill. Lenard 20, Posey 19 (16 lep.), Lafrentz 16, A. Johnson 14

Phoenix Suns - Miami Heat 108-73
Ld.:
Marion 21, Marbury és Rogers 14-14, Hardaway 12, Majerle 10, ill. House 15, B. Grant 14, Mourning 10

Utah Jazz - Memphis Grizzlies 95-97 (kétszeres hossz.)
Ld.:
J. Williams 22, Gasol 18 (7 bl.), Battier 14, Massenburg 11, ill. Malone 23 (15 lep., 7 assz.), Stockton 21 (5 lep., 9 assz., 2 lop.), Crotty és Russell 11-11

Ajánlat

Jordan kontra Jordan

Korábban:

Szczerbiak "leszólózta" Kobe-t

Ch. Gáll András