Vágólapra másolva!
A Phoenix Suns vezetése vasárnap azonnali hatállyal leváltotta Scott Skiles edzőt, s helyére Frank Johnsont, az eddigi másodedzőt nevezte ki. A szezonkezdetkor a nyugati favoritok közé sorolt Suns Skiles vezetésével csak 25-26-os mérleget ért el, de az edzőváltás sem használt, mert vasárnap otthon kikapott a csapat a Dallastól. A Jazz sorozatban negyedik meccsét nyerte, s a szezonban először kúszott öt győzelemmel 50% fölé.

A bajnoki döntős Philly Indianapolisban kapott ki a nagylábujját fájlaló Allen Iverson nélkül. Derrick Coleman és Reggie Miller összeverekedtek, előbbi már fojtogatta az egyszálbélű Millert, amikor a bírók letépték a nagydarab Colemant ellenfeléről. Mindkettőjüket kiállították, természetesen.

A másik bajnoki finalista, a Lakers zsinórban ötödik meccsét játszotta Shaquille O'Neal nélkül - a változatosság kedvéért neki is az öregujja fáj -, s ebből az ötből hármat elbukott a Lakers. A Blazersből hárman dobtak húsz pont felett, ezért nyert a csapat.

Eredmények:
New Jersey Nets - Denver Nuggets 98-77
Legjobb dobók:
Van Horn 17 (12 lepattanó), Martin 15, MacCulloch 14, Harris 12, Jefferson és Kidd 11-11 (utóbbi 10 assziszt), illetve Lenard és Abdul-Wahad 14-14, McCloud 12

Charlotte Hornets - Memphis Grizzlies 78-92
Ld.:
Campbell és Nailon 17-17, Magloire 15, B. Davis 14 (10 assziszt), ill. Swift 19, Battier és J. Williams 17-17, Gasol 12 (12 lepattanó), Knight 10 (11 assziszt)

Toronto Raptors - Milwaukee Bucks 86-91
Ld.:
A. Williams 24, Clark 19, A. Davis 12 (17 lepattanó), ill. Allen és Cassell 20-20, Redd 16, T. Thomas 15

Indiana Pacers - Philadelphia 76ers 86-76
Ld.:
Rose 17, J. O'Neal 15 (13 lepattanó), Foster 13 (12 lepattanó), Bender 13, ill. Snow és Mutombo 13-13, Harpring és Claxton 11-11

Minnesota Timberwolves - Miami Heat 93-80
Ld.:
Billups 23, Szczerbiak 22, Garnett 12 (12 lepattanó), Joe Smith 11, ill. E. Jones 17, Jim Jackson 13, House 12, Mourning 10

Portland Trailblazers - Los Angeles Lakers 111-105
Ld.:
Wells 27 (10 lepattanó), R. Wallace 25, Patterson 22, D. Davis 12 (10 lepattanó), Kemp 10, ill. Bryant 28, Horry 22, Hunter és Fox 18-18

New York Knicks - Utah Jazz 89-92
Ld.:
Houston 29, Ward 14, Spreewell 12, K. Thomas es M. Jackson 10-10, ill. Malone 27 (16 lepattanó), Collins 19, Stockton 15

Phoenix Suns - Dallas Mavericks 92-105
Ld.:
Marion 27, Delk 25, A. Hardaway 16, ill. Nowitzki 20 (10 lepattanó), Finley 19, Nash 18, Newman 17

Ch. Gáll András

Korábban: