Vágólapra másolva!
Újabb fontos Euroliga-összecsapás vár a GYSEV-Ringa kosaras lányaira. Farkas Sándor együttese csütörtökön Olaszországban a Lavezzini Parma otthonában lép pályára. Az összecsapás a csoport második helyének megszerzése szempontjából lesz sorsdöntő.

Sok GYSEV-szurkoló számára bizonyára nagyon sokáig emlékezetes marad az, ahogy tavaly a soproni együttes remek játékot nyújtva közel negyven ponttal nyert a szupersztárok sorát felvonultató parmaiak ellen. "Az olasz csapatnál azóta elég sok változás történt" - mondta Farkas Sándor. "A világ egyik legjobb centerét, Griffitht elküldték, hoztak helyette egy másik amerikait, Perryt. A múlt héten edzőváltás is történt a Parma csapatánál, Miodrag Veskovic, a korábbi jugoszláv kapitány váltotta Paolo Rossit a kispadon. Perry gyakorlatilag ugyanazt a teljesítményt nyújtja, amit azelőtt Griffith hozott. Úgy látom, a Parma csapategységének jót tett, hogy Perrynek - neves centertársával ellentétben - nincsenek sztárallűrjei, igazi csapatember. Egy új edző érkezése után pedig a kosarasok mindig nagyon nagyon motiváltan vetik magukat a küzdelembe, szerintem ez most sem lesz másként."

A tréner a csapat esélyeit is taglalta: "A parmaiakat a súlyos soproni vereség után nyilván nagyon fűti a visszavágás vágya. Akkor olyan napot fogtunk ki, amilyen nagyon ritka egy-egy csapat életében. Parmában két dologban bízhatunk. Az egyik, hogy talán újra friss, gyors, pörgős lesz a csapat. Remélem, kikerült abból a hullámvölgyből, amelyben az előző héten volt. A másik, amire nagyon számítok és amiben nagyon bízom, hogy információim szerint elég sok soproni szurkoló kel útra, hogy buzdítsa a lányokat Parmában."

Botár László

Ajánlat:

Tizenegy ponttal kikaphat a PVSK