Társoldalunk:

Sztárcsapatot verne a GYSEV az Euroligában

Szerdán a csoport talán legerősebb játékosállományával rendelkező együttese, a lengyel Gdynia látogat a GYSEV nőikosárlabda-csapatához. Lengyelországban 11 ponttal kapott ki a GYSEV, és mivel a két gárda az Euroliga-csoportmérkőzések zárása előtt két fordulóval azonos pontszámmal áll, a soproniaknak nem áratna a kinti vereségnél nagyobb különbséggel nyernie.

"Hemzsegnek a szupersztárok a Gdyniában" - mondta Farkas Sándor, a soproni gárda szakvezetője. "A 213 centis Margo Dydek mellett ott játszik a palánk alatt az orosz Sakirova, aki 1992-ben olimpiai bajnok volt, hasonló címmel büszkélkedhet a világ egyik legjobban dobó kosarasának tartott amerikai Kathie Smith is, aki leginkább a hárompontos volnalon túlról veszélyes. Kiváló játékos még a korábban Pécsett is szerepelt jugoszláv Gordana Grubin. Lengyelországban úgy szenvedtük el az Euroliga idei kiírásában a legnagyobb különbségű vereségünket, hogy a meccs előtti napon, az edzés legvégén megsérült Balogh Judit. A csapatkapitány kiesése lélektanilag eléggé megfogta a csapatot, amely elég gyengén kezdett. Később faragott ugyan a hátrányból, ám a végén, egy utolsó pillanatban kapott triplával tíz pont fölé nőtt a különbség."

Farkas hozzátette: azért ennek a világsztárok sorával felálló csapatnak is vannak gyenge pontjai, és igyekeznek majd ezt kihasználni, és bízik benne: a soproni közönség segítségével sikerül legyőzni a Gdynia együttesét.

A csoport állása

 

1. Valenciennes (francia) 12 10 2

894-735

22
2. GYSEV-Ringa 12 8 4

925-818

20
3. Gdynia (lengyel) 12 8 4

935-908

20
4. Parma (olasz) 12 8 4

792-789

20
5. Valencia (spanyol) 12 5 7

794-824

17
6. Brno (cseh) 12 4 8

840-850

16
7. Fenerbahce (török) 12 4 8

826-926

16
8. Lietuvos Vilnius (litván) 12 1 11

718-874

13

Botár László

Korábban:

Parmában kikapott a GYSEV

Fórum:

Magyar kosárlabda