Vágólapra másolva!
Lassan háborúra, nem pedig sportmérkőzésre emlékeztet a csütörtök este hatkor, Rózsahegyen sorra kerülő Ruzomberok - GYSEV-Ringa nőikosárlabda Euroliga-negyeddöntő harmadik összecsapása, de istenigazából a két órával később, Valenciennes-ben kezdődő USVO - PVSK derbi körül sincs minden rendben. Úgy tűnik ugyanis, hogy egyik csarnokban sem lesznek magyar szurkolók. S nem kizárólag azért, mert már minden jegy elkelt..

A képlet világos: aki győz csütörtök este, az bejut az április 26-28-án esedékes négyes döntőbe, a Final Fourba - amelyben a címvédő Bourges-t két meccsen óriási meglepetésre kiütő olasz Parma már ott van. A negyedik párban a lengyel Gdynia és az olasz Como csap össze harmadszor a Balti-tenger parti városban.

A két magyar gárda merőben eltérő módon jutott el a harmadik meccs lehetőségéig: a Pécs két szoros összecsapást követően, a Sopron pedig egy sima vereség és egy ugyanolyan sima győzelem után. Több javítási lehetőség nincs. A GYSEV - most már bizonyos - nem számíthat szurkolói támogatására, jóllehet, mintegy kétszáz soproni ultra tervezte, s meglehet, még most is tervezi a kiutazást a Tátra alján fekvő városba. Nem biztos, hogy jó ötlet: a rózsahegyi kemény mag - biztos forrásból tudjuk - bosszút forral a múlt csütörtökön Sopronban történtekért.

Szerda délután Jozef Smolek, a Ruzomberok klubigazgatója telefonon elmondta, mi is a probléma: "Először is: Török Zoltán, a GYSEV-Ringa klubigazgatója csak hétfőn jelentette be igényét kétszáz jegyre, sajnos azonban pénteken és szombaton valamennyi belépő elkelt. De hozzá kell tennem a teljes igazság kedvéért: akkor sem adtunk volna jegyet a soproni szurkolóknak, ha korábban kérnek."

- Miért nem?
- Biztonsági okokból. A soproni meccs után megdobálták kispadunkat, egy öngyújtó eltalálta edzőnőnket, Hejkovát, és a buszunkat is megdobálták kövekkel a magyar drukkerek. Ezek után - mivel a mi ultráink sem ma született bárányok - joggal tartunk hasonló reakciótól a csütörtök esti összecsapáson. Már amennyiben lesz, akin kitöltsék bosszújukat a fanatikusaink.

- Ezek szerint nem lesz. Egyetlen magyar sem engednek be a csarnokba? Hiszen múlt csütörtökön Török Zoltánék 180 jegyet ingyen az önök szurkolói rendelkezésére bocsátottak.
- Értse meg, egyetlen fölösleges jegyem sincs! Viszont huszonöt tiszteletjegyet félretettem a hivatalos magyar vendégek, a GYSEV-Ringa vezetői, szponzorai részére. Ők természetesen megtekinthetik az összecsapást.

Török Zoltán, a soproniak csapatfőnöke a buszból nyilatkozott, úton Rózsahegy felé: "Senki sem dobálta meg a szlovákok járművét, amit pedig a szurkolóink bedobtak a pályára a meccs után, azért megkapjuk a megérdemelt pénzbüntetésünket a FIBA-tól. Hozzáteszem: az öngyújtó nem találta el Hejkovát. Bodrogváry Iván, az MKOSZ főtitkára kapcsolatban áll Lubomir Kotlebával, a FIBA sportigazgatójával, hogy a sportdiplomata bírja rá a rózsahegyieket egy bizonyos mennyiségű jegy átadására." Mielőtt bárkinek is illúziói lennének: Kotleba nemzetisége szlovák. "Sajnos, semmiféle szabálypont nem kötelezi a rendező klubot arra, hogy jegyeket különítsen el a szervezett formában érkező vendégszurkolóknak. Az más kérdés, ha valaki magánemberként odamegy Rózsahegyre, beáll a sorba a pénztárnál, vagy éppen odamegy egy üzérhez, az kaphat jegyet. Ezt senki sem tilthatja meg neki" - mondta Bodrogváry. "Az is hozzátartozik a képhez, hogy a Ruzomberok és a szlovák szövetség között roppant feszült a viszony, így ezen az úton sem tudunk nyomást gyakorolni rájuk."

Tovább cifrázza a helyzetet, hogy a Ruzomberokkal korábban két Euroligát nyert soproni sztárok, Zirkova és Kovacova most a szlovák városban árulónak számítanak. Mi több, mindketten perben állnak régi munkaadójukkal, mert a klub jelentős összeggel tartozik nekik.

A Pécs hasonló cipőben jár, mint a GYSEV, bár az ő szurkolóik nem azért szorulnak ki a valenciennes-i sportcsarnokból, mert a helyi drukkerek bosszújától kellene tartaniuk. Az északfrancia városban egyszerűen nincs már belépőjegy. És - amint azt Bodrogváry főtitkár is említette - semmilyen törvény sem kényszerítheti a rendezőt a vendégszurkolók fogadására.