Vágólapra másolva!
Nem lesz magyar résztvevője az NCAA, a Nemzeti Főiskolai Sportszövetség férfikosárlabda-tornájának, miután a Final Four első napján, Atlantában a soraiban Szenderei Józsefet felvonultató Oklahoma Sooners óriási meglepetésre 73-64-es vereséget szenvedett az Indiana Hoosiers csapatától. A 2huszonkét éves Szendrei - az egykori újpesti és cádizi válogatott kapus fia - csereként nyolc percet játszott, és két lepattanót szedett, egyetlen dobása pedig célt tévesztett. A másik ágon a Kansas Jayhawks a Maryland Terps legyőzésével (97-88) került a döntőbe. A nőknél már megvan a győztes: a Connecticut egyetem nőikosárlabda-csapata 39/0-ás, makulátlan mérleggel nyerte az NCAA-bajnokságot.

A régiójában második helyen kiemelt Oklahoma kiesése váratlan, hiszen az ellenfél, a mindössze ötödiknek rangsorolt Indiana - úgy tűnt - válságban van. A híres-neves edzőt, Bobby Knightot tavalyelőtt botrányos körülmények között menesztették, s a helyére került szakvezető, Mike Davis nem tartozott a szakma elismert nagyágyúi közé.

A Hoosiers az egyetemi hagyományok szellemében meglepetést meglepetésre halmozva tíz év után újból a nagydöntőbe verekedte magát, napra pontosan tizenöt évvel azt követően, hogy az Indiana - Keith Smart emlékezetes dobásával - története eddigi utolsó bajnoki címét szerezte a Syracuse legyőzésével. A Hoosiers legszenzációsabb győzelme a regionális elődöntőben a végső győzelemre is esélyes címvédő, a Duke Blue Devils kiverése volt.

A meccs hőse a cserebedobó Jeff Newton volt tizenkilenc pontjával, négy blokkjával és hat lepattanójával, Jared Jeffries tizenegy, Donald Perry tíz pontot szerzett. Az ellenfél legjobbja az NBA-be tartó bedobó Aaron McGhee volt huszonkét ponttal és nyolc lepattanóval, de négy perccel a befejezés előtt kipontozódott. Ebi Ere tizenöt pontot szerzett, a nagy dérrel-durral beharangozott irányító, Hollis Price viszont csak hatot, 1/11-es mezőnymutatóval.

A két regionális első helyezett rangadóján a fővárosi Maryland úgy nyert, hogy zseniális dobóhátvédje, Juan Dixon harminchárom pontot dobott. Az egész Final Four leghihetetlenebb adata: 53 378 néző szorongott a meccseken a Georgiadome-ban - egy egyetemi döntőn.

Maga a tökély

Mármint a Connecticut egyetem nőikosárlabda-csapata, amely 39/0-ás, makulátlan mérleggel nyerte az NCAA bajnokságát. A San Antonióban, minden idők legnagyobb női kosárlabda-közönsége előtt rendezett Final Fourban előbb a Tennessee-t verték simán, majd vasárnap a nagydöntőben az Oklahomát, 82-70-re. Ezzel a nőikosárlabda-egyetemi bajnokságok történetében negyedszer hódították el a trófeát veretlenül. (A Texas 1986-ban 34/0-lal ment végig a szezonon, 1995-ben ugyancsak a Connecticut 35/0-lal, majd 1998-ban a Tennessee - Chamique Holdsclaw-val - 39/0-lal)

Az Alamodome-ban 29619 néző látta a döntőt, amely nem volt igazán izgalmas. A UConn három, 188 centis bedobója - Swin Cash, Asjha Jones és Tamika Williams - révén uralta a lepattanókat, s még az sem zavarta őket, hogy kilenc triplakísérletükből egy sem ment be. Cash húsz pontot, tizenhárom lepattanót és négy gólpasszt, Jones tizenkilenc pontot és kilenc lepattanót, az ország legjobb irányítója, Sue Bird tizennégy pontot, négy asszisztot és három lepattanót, Dina Taurasi tizenhárom pontot, négy asszisztot és három lepattanót, Williams tizenkét pontot és kilenc lepattanót jegyzett. Geno Auriemma edző csapata harmadszor lett országos bajnok, a mostani győzelem értékét növeli, hogy a csapat a tavaly végzett két megasztár, az orosz Szvetlana Abroszimova és Shea Ralph nélkül érte el. Az átlagos győzelmi különbség 35,6 pont volt az év során, ez is rekord.

Ch. Gáll András