Vágólapra másolva!
Megkezdte a felkészülést a következő idényre a bajnoki címvédő GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapata. Az első edzésen mindössze öt játékos vett részt, a többiek sérülés, illetve válogatott elfoglaltság miatt nem állhattak Farkas Sándor vezetőedző rendelkezésére. Az újonc soproni férficsapat, az Ászok menesztette a próbajátékon lévő amerikai játékost, DeMarcus Minort.

Amint arról a tréner beszámolt, az előző évadbeli felkészüléssel ellentétben - amikor csupán a két Eb-n szereplő kosaras, Seres és a szlovák válogatott, azóta Brnóba szerződött Zirková nem állt rendelkezésére a felkészülés alatt - most öt játékossal kezdte meg a munkát az együttes.

Minor nem kell az Ászoknak

Egy hét tesztelés után távozott a Soproni Ászoki férfikosárlabda-csapatától a próbajátékon lévő amerikai kosaras, DeMarcus Minor. Bár Kmézics Zorán a soproniak vezetőedzője jó véleménnyel volt a játékos technikai tudásáról és felkészültségéről, kifejtette: Minor inkább irányító és hátvéd pozícióban képes igazán kiemelkedőt nyújtani, csapatának viszont leginkább egy ponterős bedobóra lenne égetően szüksége.



A bajnokcsapat idegenlégiósai közül a cseh magasbedobó Eva Nemcová valamint az örökmozgó ausztrál irányító, Tully Bevilaqua várhatóan szeptember elején érkezik meg Sopronba. Utóbbi azonban nem nagyon "ugrálhat" még egy ideig, mivel az amerikai profi bajnokság után - Bevilaqua a Portland Fire csapatában szerepelt és együttesével nem került be a rájátszásba - megoperálták. A rehabilitációs munkát már Sopronban végzi, szívósságát ismerve a bajnoki rajtig feltehetően utoléri majd önmagát.

Farkas mester legnagyobb gondja, hogy együttese két középjátékosa, az orosz Zakaluzsnaja és a brazil Alessandra csak október elején, pár nappal a bajnoki rajt előtt "esik be" majd a GYSEV-Ringa öltözőjébe. Ők hazájuk válogatottját erősítve a világbajnokságon szerepelnek.

Botár László