Vágólapra másolva!
Szerdától új időszámítás kezdődik a kosárlabdázás történetében, megszakadt az NBA-sztárok veretlensége, megtört a varázs: Argentína válogatottja a 14. világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában 87-80-ra leiskolázta az NBA fáradt erőművészeiből toborzott Team USA-t. Ezzel persze "csak" annyi történt, hogy amióta az NBA képviseli a világbajnokságokon és olimpiákon az Egyesült Államokat, most először szenvedett vereséget egy "Dream Team", 58, megszakítás nélküli győzelem után.

Ch. Gáll András tudósítása Indianapolisból

Ettől még nyugodtan világbajnok lehet George Karl alakulata, hiszen csoportmásodikként bejutott a legjobb nyolc közé, ahol az immár egyenes kieséses fázisban szerdán este a döcögős kezdés után szenzációs formára felfutott jugoszlávokkal találkozik. A varázsnak azonban vége, immár senki sem hiszi azt, hogy legyőzhetetlenek az NBA dollártízmilliókat kereső, kissé elkényeztetett félistenei.

Milyen különös: a mérkőzés délelőttjén a Conseco Fieldhouse-tól kőhajításnyira, az egyik bevásárlóközpontban összefutottam Fabricio Obertóval, az argentinok Valenciában profiskodó 207 centis centerével, aki - miközben egy U2 CD-t forgatott kezében - elmondta, hogy végtelenül tisztelik a jenkiket, akik valójában a játék valamennyi elemében jobbak náluk. Mégis, ha a dél-amerikaiaknak lehet esélye, az egyetlen körülményben, a házigazdák összeszokatlanságában keresendő.


Forrás: EPA


Öröm felsőfokon: Argentína
sporttörténeti bravúrt haj-
tott végre
Fotó: EPA


A bajt tetézte, hogy Paul Pierce-szel az élen hamar elveszítették a fejüket, többször is a botrány fenyegetett, nehéz volt ugyanis feldolgozni ép ésszel az argentinok nyomasztó fölényét. A különbség a hajrában sem fogyott el, az első pillanattól az utolsóig magabiztosan vezetett Argentína, s a viszonylag szoros végeredmény csak azért alakult ki, mert Pierce a végén, amikor már rég eldőlt a győzelem sorsa - az úgynevezett "garbage minutes"-ben -, minden mindegy alapon szinte a félpályáról bevert három triplát.

"Nyugodtan játszottunk, nem engedtük, hogy az amerikaiak felpörögjenek a saját, rohanós játékukra. Elmondhatatlanul boldog vagyok, de nem értünk még el semmit, a negyeddöntőben le kell győznünk a brazilokat, s utána mindenkit, aki elénk kerül. Most már világbajnokok akarunk lenni" - nyilatkozta az [origo]-nak Pepe Sánchez, a Detroit Pistonsba tartó hátvéd.

Emanuel Ginobili (San Antonio Spurs), a mezőny legjobbja kérdésünkre ("Most a kosárlabda népszerűbb lesz Argentínában, mint a futball?") mosolyogva cáfolt: "Szó sincs róla, ha három világbajnokságot nyernénk sorozatban, akkor se veszélyeztethetnénk a futball pozícióját. Viszont ezzel a sikerrel szerintem felbecsülhetetlen szolgálatot tettünk a sportágnak Argentínában és a világon egyaránt."

John Aldridge, az ESPN televíziós és internetes szakírója, a talán legnagyobb tengerentúli szaktekintély így összegzett: "Nem tudom, fáj-e a vereség, mivel annak rendje s módja szerint úgy kaptunk ki Argentínától, hogy a játék minden szegmensében felülmúltak bennünket. A világ utolérte az NBA-t, ez nem kétséges, holnap Jugoszlávia ellen legalább ilyen nehéz meccs vár a Team USA-re. Nyilvánvaló, hogy most már tényleg az NBA legeslegjobbjait kell rávenni arra, hogy játsszanak, mert csak Shaq-kel, Kobeval, Garnettel, Tim Duncannel, Tracy McGradyvel, Allen Iversonnal lehet esélyünk a bajnoki címre, s még velük sem mehetünk biztosra."