Vágólapra másolva!
Kihasználva az Eb-középdöntők miatta bajnoki szünetet új játékossal erősítette meg keretét a Szeged és a Dombóvár férfikosárlabda-csapata. A csongrádiak a Szolnokról elküldött litván Vilcinskast, a tolnaiak pedig a fehérorosz Kojenecet szerződtették.

Szegeden hosszú ideje próbálták már feltölteni a légiós keretet, de mivel a korábbi bosnyák, majd amerikai kiszemelt sem igazolt a Tisza partjára, a Szolnok által átadólistára tett litván Antanas Vilcinskas került a szakvezetés látóterébe. A 213 cm magas, 27 éves center Szolnokon hat mérkőzésen lépett pályára, ezeken átlagban 7,8 pontot dobott, s leszedett átlag 7,7 lepattanót. A vilniusi sportoló korábban megfordult több amerikai egyetemi csapatban, és kisebb bajnokságban. Európában, 1998-1999-ben a lengyel Unia Tarnowban, idén tavasszal pedig a francia másodosztályú Beauvais együttesében szerepelt.

Az egyhónapos bajnoki szünetet a dombóvári kosárlabda-együttes is szerette volna maradéktalanul kihasználni, ennek érdekében új légiós után nézett a csapat. A kiszemelt a 25 éves, 208 centiméter magas, fehérorosz Oleg Kojenec lett, akit a Kaposvár elleni felkészülési meccsen tesztelt a szakvezetés, s elégedett is volt teljesítményével. Kojenec 21 ponttal debütált a gárdában, amely meglepetésre 89-87-re nyert. Amennyiben a papírok rendben lesznek, úgy az új szakvezető, Dinnyés Attila a december 7-i, Szolnok elleni bajnokin már valószínűleg számolhat vele is.

Magyar kosárlabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28842

Kojenecről a szakma azt tartja, nagy tehetség, balkezes, s amerikai stílusban kosárlabdázik. Pályafutását az RTI Minszkben kezdte, onnan egy Egyesült Államokbeli egyetemi csapathoz (NC-Wilmington) ment. 2000 őszén a német Avitos Giessen igazolta le, majd a lengyel Czarni Slupsk, az Idea-Slask Wroclaw és a Polonia Warszawa következett. A középjátékos 1996-ben került a fehérorosz nagyválogatottba, akkor már részt vett a korosztályos Eb-n is.