Vágólapra másolva!
Tévesnek bizonyultak azok az értesülések, melyek szerint Razija Mujanovic-Brcaninovic, a 203 centis, 36 éves bosnyák kosárlabdázónő a MiZo-Pécsi VSK együtteséhez szerződik. Elképzelhető viszont, hogy a baranyaiak egy másik, legalább akkora sztárral erősítenek.

Rátgéber László, az Euroligában szereplő, a bajnoki tabellán pillanatnyilag harmadik helyen álló pécsiek szakvezetője elmondta, legutóbb novemberben volt téma Mujanovic leszerződtetése, ám akkor a centert ügynöke, a spanyol Paco Torres - egy előzetes, szóbeli elígérkezést felrúgva - a konkurens csapathoz, a GYSEV-Orsihoz vitte.

Ott azonban csupán két meccsen szerepelt a hórihorgas kosaras, mert a GYSEV parmai BL-meccsét megelőzően, máig homályos körülmények között botrány tört ki, melynek eredménye rendőrségi feljelentés lett, továbbá az, hogy Mujanovic többször nem lépett parkettre. Közben december 22-én le is járt a klub és a játékos közötti szerződés - ekkor keltek szárnyra azok a találgatások, melyek szerint Pécsre tart a center, s különben is, a baranyai megyeszékhelyről mozgatták az ügy szálait.

Nos, a Pécs nem szerződteti le a bosnyák kosarast, erre momentán pénze sincs, de a történtek után nem is biztos, hogy Mujanovic szívesen látott vendég lenne a Lauber Dezső sportcsarnokban.

Pénteken azonban még nem lehetett kizárni annak lehetőségét, hogy a MiZo-Pécsi VSK egy korábbi - jelenleg külföldön játszó - sztárkosarasával erősít.

Ch. Gáll András