Vágólapra másolva!
"Álmomban sem gondoltam volna ilyen bemutatkozásra, arra még kevésbé, hogy a kezdőötösben kapok helyet" - nyilatkozta Erika DeSouza, a MiZo-Pécsi VSK új szerzeménye, a 195 centis, 20 éves brazil center a Nagykanizsán aratott szombati 109-52-es bajnoki diadal után. Erika mindössze két ponttal maradt el 40 pontos egyéni csúcsától, s az általa szerzett 38 pontnál ebben a szezonban egyetlen női kosaras sem dobott többet a 2002/2003-as bajnokságban.

"Kedvesen fogadtak a lányok, éreztették velem, hogy szükség van rám a csapatban. Bár az ellenfél nem volt világrengető tudású, azért a 38 pont mégiscsak 38 pont, különösen úgy, hogy 72 órával korábban érkeztem meg Sevillából" - idézte fel a tavaly nyáron a Los Angeles Sparks csapatával WNBA-bajnoki címet szerzett óriási tehetség.

Magyar kosárlabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28842Szenzációs pécsi siker az Euroliga-címvédő ellen/sport/csapat/kosarlabda/20030220szenzacios.html

"Erika pontosan az a játékos, akire szükségünk volt: erőteljes, technikás, ért az összjátékhoz is, és egyetlen centivel sem alacsonyabb hivatalos magasságánál, a 195-nél. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a messze földről, különösen az Amerikából érkező kosarasok hivatalos magassága sokszor több centivel eltér a valóságostól" - mondta el klubtársnője debütálásáról Béres Tímea, a pécsiek válogatott centere.

Erika még arról is beszélt, hogy az igazi erőpróba a jövő heti, tarbes-i Euroliga-mérkőzés lesz, amellyel lezárul a csoportküzdelmek szakasza, és aztán jöhet a feltehetően a Bourges elleni negyeddöntő. "Láttam a csütörtöki, Valenciennes elleni összecsapást, amit 66-65-re megnyert a Pécs. Roppant erős az Euroliga, de azért jöttem is, hogy segítsem csapatomat. Nem kételkedem a sikerben, megnyerjük a magyar bajnokságot és az Euroligát is!" - nyilatkozta felettébb bizakodóan a dél-amerikai kosaras, akinek érkezésével a jelek szerint megoldódtak Rátgéber László centergondjai.

Ch. Gáll András