Vágólapra másolva!
A Női Hivatásos Kosárlabda Liga Szabadvári János személyében csődbiztost jelölt ki a Soproni Postás csapatát működtető kft. élére. Az intézkedést a szombati, Diósgyőr elleni bajnoki elődöntőt követő botrány tette halaszthatatlanná. Az anyagi csődben is derekasan teljesítő csapattal kapcsolatos további hír, hogy a keddi, miskolci visszavágóra utazó együttes költségeit Vujity Tvrtko, a tv2 riportere fedezi.

A szombati, DVTK elleni bajnoki elődöntőn megjelent a Soproni Sportcentrumban Lukács Zoltán, a csapatot működtető kft. többségi (?) tulajdonosa, és a kft. általa kinevezett ügyvezetőnője, Molnár Józsefné segítségével magához vette a mérkőzés - mintegy háromszázezer forintot kitevő - jegybevételét. Ezt a Füzy András klubelnök vezérletével meginduló szurkolók nem nézték tétlenül, tumultuózus jelenet alakult ki, Lukácsék bemenekültek egy üvegfalú helyiségbe, és végül rendőrök segítségével távoztak a Hűség Városából.

Lukács teljességgel elfogadhatatlannak tartja Füzyék eljárását. A kérdésre, miszerint miért vitte el a pénzt, azt felelte: a kft. budapesti telephelyén akarta szabályszerűen bevételezni az összeget, s majd utólag megtéríti a miskolci visszavágó költségeit, természetesen számlák ellenében. Az időközben már csak 10 százaléknyi tulajdonrészt birtokló Lukács - aki 50 százalékot eladott egy bizonyos Bayer Handels GmbH nevű német cégnek - egyébként 36 millió forintnyi bérrel tartozik a játékosoknak és a kft. alkalmazottainak, melynek törlesztése nem szerepel a vállalkozó tervei között.

A női rájátszás/sport/csapat/kosarlabda/20030408arajatszas.htmlKosárlabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28842

Lukács egyébként azt is elismerte, hogy a meccs bevételéből fizette ki azt a trélert (80 000 forint), amely a feldühödött szurkolók által szétszabdalt abroncsú gépkocsiját szombat este felvitte Budapestre. Azt azonban megígérte, hogy a pénzt visszaadja a kft.-nek.

A keddi miskolci út költségeinek fedezésére Vujity Tvrtko, a tv2 riportere ajándékozott egy bizonyos összeget a csapatnak. A médiaszemélyiség amúgy közismerten Pécsi VSK-szurkoló, de azt mondja, a Postás-lányok derekas helytállásukért mindenképpen megérdemlik a segítséget.

Nyíri Dezső, a liga elnöke elmondta: a soproni illetőségű csődbiztos kijelölésével többek között annak akarják elejét venni, hogy még egyszer elvigyék a bevételt a csapattól. Füzy András klubelnök elárulta: van remény a Magyar Posta részéről a kft. felé fennálló hatvanmillió forintos adósság behajtására, továbbá arra is, hogy új, tőkeerős szponzorok állnak a csapat mőgé - abban az esetben, ha bejut a döntőbe, s ezzel kivívja az Euroliga-indulás jogát.

Ch. Gáll András