Vágólapra másolva!
Egy játékos megy, egy marad Szombathelyen, a Falco KC férfikosárlabda-csapatánál. A bajnokság negyeddöntőjében elbukó együttestől Dénes Gábor Kaposvárra szerződik, míg a válogatott irányító, Kálmán László továbbra is a Sugár úti sportcsarnokban folytatja pályafutását.

A nyugat.hu információi alapján egyelőre három játékos rendelkezik élő szerződéssel a Falco KC-Szombathely férfikosárlabda-együttesénél: Henrik István és Horvát Bence mellett a válogatott irányítója, Kálmán László is a vasi megyeszékhelyen folytatja pályafutását.

A hírek szerint Kálmán szóban megegyezett a sárga-feketékkel, s kevesebb pénzért, mint tavaly, de hűséges marad a klubhoz. Amennyiben meg tud állapodni a vezetőséggel, nagy valószínűség szerint a Falcóban folytatja a válogatott bedobó, Pankár Tibor is, csakúgy, mint Borszéki Csaba és Gráczer Zsolt. Sallay Gábor az első között távozott, mert az anyagi feltételekkel nem volt elégedett, míg a 21 éves Dénes Gábor az ezüstérmes Kaposvár csapatában folytatja.

"A hétvégén lejárt a szerződésem, s a somogyiak már korábban jelezték, hogy szívesen látnának. Tőlük és a Falcótól is korrekt ajánlatot kaptam, anyagilag alig különbözött egyik a másiktól. Egy hét gondolkodási idő után határoztam, életem legnehezebb döntését meghozva. Szombathelyen egy kisebb költségvetéssel dolgozó klubban talán játszhattam volna meccsenként átlag 35 percet is, én azonban egy fokkal nagyobb kihívásnak éreztem a Klíma ajánlatát. Egyelőre ketten leszünk bedobóban Dzuniccsal, s a felkészülési mérkőzéseken mutatott játékom alapján dől el, hogy milyen szintű légióst hoznak még" - nyilatkozta a kosaras.