Vágólapra másolva!
Dinnyés Attila menesztését követően két mérkőzés erejéig Bálind József ügyvezető igazgató vezette a Gunaras KC Dombóvár férfikosárlabda-csapatát, amelynek élére csütörtökön igazi sikeredző, a Kaposvárt 2001-ben bajnoki aranyéremhez segítő Földi Sándor került. Erősített a Sopron is: a klub szerződtette új irányítóját, a Debrecenből, illetve Kecskemétről ismert Clint McDanielt.

A sikertelen idénykezdet, három vereség után a Gunaras KC Dombóvár férfikosárlabda-csapata október 15-én menesztette az addigi vezetőedzőt, Dinnyés Attilát, s ideiglenesen Bálind József ügyvezető igazgató vette át a szakmai munka irányítását. A váltás jól sikerült, a gárda előbb hazai pályán 88-79-re legyőzte a Nyíregyházát, majd kisebbfajta meglepetésre a körmendi oroszlánbarlangban is nyert (73-75).

Csütörtökön aztán a klub vezetése megállapodott Földi Sándorral, aki szombaton, a Szolnok elleni bajnokin a tévé nyilvánossága előtt mutatkozhat be új csapata élén. Az 53 éves szakember a '90-es évek óta, kisebb megszakításokkal dolgozik az élvonalban, megfordult már Körmenden, Szombathelyen, Kaposvárott és Szegeden. Legnagyobb sikereként 2001-ben aranyérmet nyert a Kaposvárral, míg 1999-ben döntőig vezette a Falco KC-t.

A Dombóvár az edzőkérdés megoldása után még irányítóposzton szeretne erősíteni, az eddigi légióst, Pierre Wootent ugyanis elküldte a klub. Wooten "legnagyobb" hibájaként azt rótták fel, hogy öt meccsen dobott 73 pontja ellenére nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit elődje, az Albacomphoz távozott Jermaine Spivey produkált.

Erősített a Soproni Ászok-SMAFC együttese is, a klub honlapja szerint a Debrecenből, illetve Kecskemétről ismert Clint McDaniel lesz a gárda új irányítója. A 31 éves, 194 cm magas kosaras egyformán képes irányítót és dobóhátvédet játszani, az egyik legjobban védekező légiós hírében álló kosarast május 31-ig szerződtette a soproni klub.