Vágólapra másolva!
Sokáig az is kétséges volt, hogy az egykori Soproni Postás romjain alakult Röhnisch-Foton egyáltalán elindulhat-e a nőikosárlabda-bajnokság küzdelemsorozatában. Végül elindult, majd olyan lendületbe jött, hogy legutóbbi négy meccsét - köztük egy Magyar Kupa-összecsapást - sorozatban megnyerte a soproni gárda. Az utolsó szombat este a Városmajorban 60-65-ra az esélyesebb BSE ellen.

A hazaiaknál nem léphetett pályára Wendy Palmer, az amerikai idegenlégiós, aki menedzsere társaságában az első sorból, a BSE kispadja mögül nézte a fejleményeket - játékengedélye valószínűleg csak hétfőn érkezik meg Moszkvából, ahol a Dinamo játékosa volt.

Pedig óriási szükség lett volna az egykori diósgyőri center-bedobó játékára, mert csak szenvedett a múltkor éppen a Diósgyőr ellen remeklő fővárosi alakulat. Már a félidő eredménye, a 33-33 is óriási meglepetés volt, az pedig szinte szenzáció, hogy a hajrában összeomlott Déri Csaba edző együttese. A végén Szőke Ildikó - a mezőny legjobbja -, valamint a fiatal Horváth Adrienn kosarai biztosították a vendégsikert.

BSE-Röhnisch - Foton Sopron 60-65 (17-19, 16-14, 15-15, 12-17)
Városmajor, 200 néző
vezette. Szabó Gy, Kis
BSE: Vasic 18, Kosjár 5, Andó 5, Horváth Adrienn 9, Kalmár Nagy 13. Csere: Németh B. 0, Hagara 10.
Sopron: Szőke 20, Lódi 5, Radóti 14, Kocsis 5, Dénes 6. Csere: Burgmann 8, Halmos 0, Hadarics 1, Horváth Adrienn 6

Válé Flórián, a Sopron edzője: "Hat nap alatt a harmadik budapesti csapatot vertük meg, ebből kettőt idegenben. Remélem, hogy továbbra is olyan becsületesen és szerényen küzd csapatom, mint az eddigiekben, s akkor újabb kellemes meglepetéseket okozhatunk."

További eredmény:
BEAC-Újbuda - Atomerőmű KSC-Szekszárd 67-60 (14-18, 10-19, 17-12, 26-11)

Férfiak:
ZTE KK - Marc-Körmend 66-63 (14-17, 18-17, 16-16, 18-13)
Debreceni Vadkakasok-Atomerőmű SE 94-98 (18-22, 25-19, 28-27, 23-30)
Kaposvári KK - MOL-Szolnok 92-78 (31-18, 21-19, 21-11, 19-30)
MAFC-Újbuda - Univer Kecskeméti SE 76-85 (28-14, 13-25, 15-19, 20-27)
PVSK-Panthers - Gunaras KC-Dombóvár 101-99 (25-23, 21-16, 20-27, 22-22, 13-11) - hosszabbítás után
Marso-Isobau Nyíregyházi KK - Soproni Ászok-SMAFC 99-92 (37-25, 18-24, 19-21, 25-22)

Ch. Gáll András