Társoldalunk:

Fehérorosz centert tesztel a MiZo-PVSK

A hosszú ideje folyó centerkeresés a végéhez érkezhet Pécsett, ahol a nőikosárlabda-csapat vezetősége próbajátékra hívta a fehérorosz válogatott magas emberét, Maryna Kresst. A center egyelőre négy napig lesz a város vendége, ha beválik, akkor a Bourges elleni Euroliga-negyeddöntőn már szerepelhet is.

Komoly problémával küzd hetek óta a a MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata, hiszen az amerikai Chantelle Anderson sérülése miatt nincs megfelelő centere az együttesnek. Márpedig a gárda a bajnokság mellett az Euroliga negyeddöntőjében is érdekelt, s a francia Bourges ellen kellene kiharcolnia a Final Fourba kerülést.

A keresés eredményeképpen került Pécsre Maryna Kress, a fehérorosz válogatott centere, aki legutóbb még a francia Lille kosarasa volt (szerepelt is a Diósgyőr elleni Európa Kupa-mérkőzésen), ám a szerkezeti változtatások eredményeként szabadlistára került.

A 24 éves, 193 centiméter magas játékost egyelőre négy napig teszteli Rátgéber László, s bár a hét végi, Euroleasing-Orsi Sopron elleni bajnokin nem léphet még pályára, ha beválik, a Bourges ellen már igen.
 
Kress a Lille előtt két évet a lengyel Olsztyn együttesében húzott le, a 2002/2003-as szezonban 17,8 pont- és 11,3 lepattanóátlagot produkált. Korábban az orosz Dinamo Moszkva játékosa volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK