Vágólapra másolva!
Folytatta lassan már történelminek nevezhető szezonját a Szolnoki MÁV-Coop nőikosárlabda-csapata: az Európa Kupa döntője és a Magyar Kupa aranyérmének elhódítása után Tapodi Péter edző leányai már bent vannak a bajnoki döntőben, ahol a hétfőn kezdődő, három nyerésig tartó sorozatban a címvédő MiZo-Pécsi VSK lesz az ellenfelük. S a Sopron elleni 67-47-es győzelemmel azt is kiharcolták a Tisza-partiak, hogy a Pécs mellett másik magyar csapatként elindulhatnak az Euroligában.

eredmény, bajnoki elődöntő
Szolnoki MÁV-Coop-Euroleasing-Orsi Sopron 67-47 (21-10, 8-24, 17-7, 21-6)
Szolnok, 1500 néző
vezette: Valovics, Bognár
Szolnok: Delmis 4, Csákány 9, Hibbert 13, Farmer 12, Papp 9. Csere: Bjelica 8, Englert 12.
Sopron: Bielikova 7, Kovacevic 9, Seres 3, Vajda 12, Vesel 0. Csere: Honti 6, Horváth 10, Török

Kovacevic szerezte a mérkőzés első kosarát, de már ekkor látszott, hogy a szerb gólzsák nem egészséges, húzza a lábát, s mivel a 199 centis orosz center, Zakaluzsnaja már korábban hazautazott makacs sérülése miatt, a vendégek legfeljebb a csodában bízhattak.

Arra a második negyed derekáig kellett várni, amikor is 27-14-es szolnoki vezetés után 16 megválaszolatlan soproni pont érkezett, és máris 27-30 volt az állás, sőt, a félidőt 29-34-gyel zárta Natalia Hejkova edzőnő csapata! Tapodi Péter, a hazaiak szakvezetője ekkor egy kirobbanás előtt álló vulkánhoz volt hasonlatos, de aztán Hibbert, Csákány, Farmer és Englert vezetésével a Tisza-partiak elejét vették mesterük kezdődő agyvérzésének.

Nagyszünet után az elfáradó vendégek összesen 13 pontra voltak képesek a hazaiak 38 egységével szemben, s az egyre növekvő szolnoki előnyt a közönség tomboló lelkesedéssel fogadta. A hajrában - amikor Kovacevic már képtelen volt lépni, ezért fel sem állt a kispadról - zúgott az "Euroliga!", sőt, itt-ott a kissé korainak tetsző "Bajnokcsapat!" kórus is felcsendült. Ehhez persze a pécsieknek is lesz egy-két szavuk a hétfőn, náluk kezdődő, három nyert meccsig tartó fináléban...

Tapodi Péter, a Szolnok edzője: "Most egy darabig ünnepelünk, mert megérdemeljük, aztán rákészülünk a döntőre. Bevallom, amikor 16 pontot szerzett zsinórban a Sopron, egy kicsit ideges lettem, de csak egy kicsit, mert még nagyon a meccs elején voltunk, s ilyenkor ez nem annyira veszélyes. Megjegyzem, a második negyedben pocsékul játszottunk. A második félidőben viszont védekezésünkkel és erőnlétünkkel felőröltük a soproniakat."

Natalia Hejkova, a Sopron edzője: "Dühös vagyok, mert a bírók engedték a kézilabda-keménységű védekezést, ami nem a mi specialitásunk. Sajnos, Zakaluzsnaja nélkül és az ugyancsak sérült Kovacevic 24 percével nem lehettünk ellenfelei a Szolnoknak. Igaz, hogy semmit nem nyertünk idén, és az Euroliga-szerepléstől is valószínűleg elestünk, ettől függetlenül nem élem meg kudarcként ezt az idényt, mert leraktuk egy jó csapat alapjait. Megfelelő igazolásokkal sikeres szezon elé nézünk."

Ch. Gáll András