Vágólapra másolva!
Mivel a szombaton befejeződött középdöntőből sem a magyar férfi-, sem a nőikosárlabda-válogatott nem kvalifikálta magát az egy év múlva sorra kerülő Európa-bajnokságra, mindkét együttes a jövő augusztusi pótselejtezőkön javíthat.

A férfiak nyolc további gárdával - Svédországgal, Izraellel, Portugáliával, Belgiummal, Csehországgal, Lengyelországgal, Hollandiával és Észtországgal - együtt augusztus 20-án kezdik majd meg a belgrádi "vigaszágat", amelyen három trió vetélkedik majd. A csoportgyőztesek szeptember 11. és 13. között mérik össze erejüket, és végül csak a győztes vívja ki az Eb-szereplés jogát.

A 16 csapatos szerbia-montenegrói kontinenstornára már automatikusan kvalifikálta magát a házigazdák válogatottja, továbbá olimpiai eredményei alapján Olaszország, Litvánia, Spanyolország és Görögország. Hozzájuk csatlakozott a középdöntőből Horvátország, Oroszország, Lettország, Bulgária, Németország, Ukrajna, Franciaország, Szlovénia, Törökország és Bosznia-Hercegovina. A szeptemberi Eb-csoportselejtezők legjobbja egyébként a magyaroknak összesen 59 pontot szóró német Dirk Nowitzki lett 23,6-os átlaggal.

Ami a nőket illeti, a középdöntőből hat együttes - a négy csoportgyőztes és a két legjobb második - jutott már ki a törökországi kontinensviadalra, ezek Litvánia, Lettország, Németország, Szerbia-Montenegró, Franciaország és Románia. Korábban automatikusan tagja lett a mezőnynek a házigazdák mellett Csehország, Görögország, Oroszország és Spanyolország.

A fennmaradó egy helyért tíz csapat "pótvizsgázik" majd augusztus 7. és 21. között: a magyarok mellett Olaszország, Szlovákia, Horvátország, Ukrajna, Belgium, Izrael, Lengyelország, Finnország és Bulgária száll harcba.