Vágólapra másolva!
A MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata bejutott az Euroliga negyeddöntőjébe, miután hazai pályán legyőzte az ukrán Zaporizzsja együttesét, így 2-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot. Az Európa-kupában az Albacomp hazai pályán tízpontos előnyt szerzett az orosz Moszkva Region ellen, míg a Szeviép-Szeged kettős vereséggel búcsúzott a izraeli Ramat Hasharon ellenében.

női Euroliga, nyolcaddöntő, 3. mérkőzés:
MiZo-Pécsi VSK - Zaporizzsja (ukrán) 73-59 (15-15, 20-15, 23-19, 15-10)
Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok 3000 néző, v: Bretagne (francia)
pontszerzők: Béres 15, Vilipic 13, Branzova 12, Hlede 10, Fegyverneky 7, Károlyi 6, Dapo 5, Iványi 5, illetve Pismenyik 11, Fenko 11, Aljoskina 10, Kabarova 8, Gorbunova 8, Liaskova 6, Kiricsenko 5

A nyolcaddöntő párharcaiban némiképp váratlanul csak a pécsi csapat kényszerült ukrán ellenfelével a mindent eldöntő harmadik összecsapás lejátszására, a többi ütközetben már korábban eldőlt a továbbjutás.

A találkozón a hazai együttes kezdett jobban, és néhány perc alatt már nyolc ponttal vezetett. Ekkor azonban megtört a lendülete, és a negyed végét csak döntetlenre sikerült hoznia.

Az összecsapásra rányomta a bélyegét, hogy Iványi Dalma, a pécsiek klasszis irányítója már az első negyedben begyűjtött három személyi hibát. A félidő végére ezzel együtt feltüzelte tanítványait Rátgéber László, ennek eredményeként pedig ötpontos magyar előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A folytatásban továbbra is változatos volt a küzdelem: a Pécs rendre tetemes előnyre tett szert, de az ukránok újra és újra felálltak a padlóról. Ennek ellenére a zárófelvonást kilencpontos hazai előnnyel kezdték a csapatok.

A hajrára a vendégek teljesen elkészültek erejükkel, míg a Rátgéber-lányok tökéletesen hajtották végre az edzői utasításokat, így végül megérdemelten nyerték meg az összecsapást.

Mivel a pécsiek fölényesen végeztek az élen a B csoportban (11 győzelem és 1 vereség), továbbra is élvezik a pályaelőnyt, ezért a Bourges ellen március 15-én itthon rendezik az első mérkőzést, míg a visszavágóra március 18-án kerül sor Franciaországban. Az esetleges harmadik találkozóra szintén Pécsett kerülne sor március 21-én.

Ha a Pécs sikerrel veszi a Bourges elleni párharcot is, akkor harmadszorra kerülhet az Euroliga négyes döntőjébe, azaz a Final Four-ba, amelyet április 22. és 24. között rendeznek az egyik résztvevő otthonában.

A negyeddöntő párosítása:
Vilnius (litván)-Dinamo Moszkva (orosz)
Szamara (orosz)-Valencia (spanyol)
MiZo-Pécsi VSK - Bourges (francia)
Brno (cseh)-Gydina (lengyel)

Felmondaná a kötelezőt a PVSKhttp://www.origo.hu/sport/csapat/kosarlabda/20050302bravurra.html?pIdx=1