Vágólapra másolva!
Nem mindenneapi látványban volt részük azoknak, akik kilátogattak Parma-Cheti nőikosárlabda bajnoki mérkőzésre Olaszországban: Donnette Snow, a hazaiak amerikai légiósa ugyanis zsákolást mutatott be.

A végül 22 pontig jutó, 196 centis csillag a második negyed 8. percében kápráztatta el a közönséget azzal, hogy felülről húzta be a labdát a gyűrűbe.

"Tudtam, hogy tetszeni fog a nézőknek. Először 16 évesen, teniszlabdával próbálkoztam, aztán egy összegyűrt pólóval folytattam, végül már kosárlabdával is sikerült" - mondta a 25 éves center, akinek mozdulata a tekintélyes La Gazzetta dello Sport címlapjára is felkerült.

Európában ez volt az idény második női zsákolása: az orosz Szamarát erősítő, korábban Pécsen is megfordult Marija Sztyepanova novemberben, a Vologda elleni bajnokin használta ki látványosan 201 centis magasságát.