Vágólapra másolva!
A hírek szerint összesen 14 nevezés érkezett be a nőikosárlabda-bajnokság 2006-2007-es szezonjára, hogy mely csapatok neveztek, azt azonban még nem hozta nyilvánosságra a Női Hivatásos Kosárlabda Liga.

A tavalyi, 11 csapatos bajnokságból a Nagykanizsa esett ki, a két hiányzó helyre a másodosztály első két helyezettje, a Monori SE és a Kecskeméti KC jutott fel. A monoriak azonban állítólag nem vállalják a legfelsőbb osztályban való indulást, amely 30 millió forintba kerülne, s ezt az egyesület nem bírná el.

A harmadik helyen záró MKB-Euroleasing Vasas Csata együttese azonban indulna, Tursics Sándor csapata Vasas-Csata néven szerepelne az élvonalban. A szakvezetés továbbra is a saját nevelésű fiatalokra építene.

Ugyancsak nevezett a negyedik helyen záró Ceglédi EKK, Földi Sándor szakvezető úgy véli, csapatának is ott a helye az élvonalban.

A keretek változásai:
MiZo-Pécs
Érkeztek:
Krivacsevics Tijana (Cegléd)
Távoztak: Jekatyerina Liszina (?), Albena Branzova (Sopron)

MKB-Euroleasing Sopron
Érkeztek:
Németh Bernadett (ZTE), Albena Branzova (Pécs)
Távoztak: -

DKSK Miskolc-Oldies Rádió
Érkeztek:
Kovács Krisztina (BEAC), Irená Boreckova (Ruzomberok, szlovák)
Távoztak: Englert Orsolya (ASPTT Arras, francia), Angela Djelmis (BSE), Fürész Emőke (Szeged), Ambrus Erzsébet (befejezte)

BSE-ESMA
Érkeztek:
Angela Djelmis (Diósgyőr), Horti Dóra (Szolnok)
Távoztak: Varga Rita (Győr)

Zala Volán-ZTE
Érkeztek:
Hadarics Kinga (Győr), Czukor Tünde, Bianka Vescan (mindkettő Szekszárd), Zsohár Orsolya (Nagykanizsa), Bianka Vescan (?)
Távoztak: Németh Bernadett (Sopron), Szoke Ildikó (visszavonul?), Heller Anita (Spanyolország?), Sarah Hedgepeth, Viera Libicova, Michaela Moua

Szolnoki NKK
Érkeztek:
?
Távoztak: Szalay Virág (Győr), Horti Dóra (BSE)

Szeviép-Szeged
Érkeztek:
Fürész Emőke (DKSK), Miljana Tomova (Spanyolország)
Távoztak: Tordasi Petra (Szeged)

Atomerőmu KSC-Szekszárd
Érkeztek:
Szentkirályi Réka (Kecskemét)
Távoztak: Czukor Tünde, Bianka Vescan (mindkettő ZTE), Tóth Zsuzsa (Győr)

Rába-Quelle Foton Győr
Érkeztek:
Brna Borovickova (?), Rachill Robinson (amerikai), Varga Rita (BSE), Somogyi Nikolett (Csata DSE), Tóth Zsuzsanna (?), Szalay Virág (Szolnok), Tóth Zsuzsa (Szekszárd)
Távoztak: Rima Margeviciute (Olaszország), Hadarics Kinga (ZTE)

BEAC-Újbuda
Érkeztek:
?
Távoztak: Zsedényi Judit (?), Rubold Eszter (Csata DSE), Kovács Krisztina (Diósgyőr)

Kecskeméti KC
Érkeztek:
Tordasi Petra (Szeged), Szabó Viktória (TFSE), Vincze Viktória (Kecskemét)
Távoztak: Szentkirályi Réka (Szekszeárd)

MKB-Euroleasing Vasas Csata
Érkeztek:
Rashed Rita, Jacsó Barbara, Gulyás Flóra, Fejes Réka (?, mind KLKS), Rubold Eszter (BEAC)
Távoztak: Fritz Judit (St Francis Terriers, amerikai), Vincze Viktória (Kecskemét), Somogyi Nikolett (Rába Quelle Foton), Bartha Csilla (befejezte)

Ceglédi EKK
Érkeztek:
-
Távoztak: Krivacsevics Tijana (Pécs).