Súlyos verést kapott a nőikézi-válogatott

Vágólapra másolva!
Kilencgólos vereséget szenvedett Oroszországtól a magyar válogatott az olimpiai nőikézilabda-torna 4. fordulójában. Hajdu János együttese az első félidőben még egyenrangú ellenfele volt a világbajnoki címvédőnek, a szünet után azonban drasztikusan visszesett a teljesítménye, és alig vezetett épkézláb támadást.
Vágólapra másolva!

B csoport, 4. forduló:
Magyarország - Oroszország 24-33 (15-16)
Peking, Olympic Sports Center Gymnasium, 2000 néző
v.: Din, Dinu (románok)
gól: Görbicz 6/3, Tóth 4, Vérten 4, Szűcs 3, Ferling 2, Bódi 2, Szamoránsky 1, Tomori 1, Hornyák 1, illetve Posztnova 8, Bliznova 5/2, Poljenova 5/1, Sipilova 3, Andrjusina 2, Uszkova 2, Marennyikova 2, Turej 2/1, Dmitrijeva 2, Romenszkaja 1, Poltorackaja 1
hetesek: 4/3, illetve 7/4
kiállítások: 6, illetve 4 perc

Kedvezően alakultak számunkra a nőikézilabda-torna pénteki eredményei az Oroszország elleni mérkőzés előtt, hiszen azzal, hogy a svédek legyőzték a sokkal esélyesebbnek tartott német csapatot, Görbicz Anitáék már az utolsó két csoportmeccs eredményétől függetlenül a középdöntő biztos résztvevőjeként készülhettek a világbajnoki címvédő ellen. A B csoport másik korábbi összecsapásán még nagyobb meglepetés született, Brazília megverte az eddig remek formát mutató, csoportelsőségre pályázó Dél-Koreát, ami egyrészt felértékeli a dél-amerikaiak ellen az utolsó pillanatban megmentett egy pontot, másrészt önbizalmat adhat a koreaiak elleni utolsó csoportmeccs előtt.

Persze előtte még a szintén bombaerős oroszok ellen kellett (volna) helytállni, ami még úgy sem ígérkezett egyszerű feladatnak, hogy az ellenfél egyik erőssége, Anna Karejeva megsérült a brazilok ellen, így nem lépett pályára Görbiczék ellen.

Első félidő

A magyarok kezdték a mérkőzést, Vérten kezéből azonban kicsúszott a labda, Posztnova ellenben biztos kézzel vette be Pálinger kapuját, majd kiharcolt egy hétméterest, amelyet Poljenova értékesített. Bódi a harmadik magyar támadást is eredménytelenül fejezte be, Dimitrijeva találatával pedig 3-0-ra elhúztak az oroszok.

Tóth szép átlövéssel faragott a hátrányon, majd Posztnova góljára egy Ferlingre kijátszott figura végén felelt Hajdu János csapata. Romenszkajára senki sem figyelt, Görbiczre igen, a győri irányító ennek ellenére klasszis mozdulattal, alulról vágta a labdát az orosz kapuba. Posztnovát továbbra sem tudtuk tartani, Ferling lövését viszont megfogta Szidorova, míg Poltorackaja bombájával szemben tehetetlen volt Pálinger (3-7).

Tóth három orosz nem túl baráti ölelésében szerezte a negyedik magyar gólt, majd Bliznova találatára is ő válaszolt egy hatásos lövőcsel után. Vérten kontrából pattintott a világbajnok hálójába, a balszélső Marennyikova jobbról is betalált, Szamoránsky egy váratlan ejtéssel csapta be a kapust. Romenszkaja és Turey góljával négyre nőtt a különbség, majd Görbicz hozta ajtó-ablak helyzetbe Vértent, aki élt is a lehetőséggel (8-11).

Herr Orsolya bejött, és megfogott egy hetest, Bódi a rövid sarok bevételével büntetett. Poljenova újabb orosz hetest hibázott, Görbicz ellenben magabiztos lőtte be az övét, hogy aztán Tóth Tímea remek találattal kiegyenlítsen (11-11). Az orosz időkérés során megtudhattuk, hogy Hajdu János elégedett a támadójátékkal, és még több mozgást kért a játékosaitól.

Forrás: MTI

Poltorackaja előnyből vette vissza a vezetést, de Pálinger gondoskodott róla, hogy Bódi jobb szélről megeresztett pontos lövése ismét egyenlítést érjen. Nyitott védekezésre álltak át a magyarok, és ez hatékonynak bizonyult, az ellentámadásból Görbicz a kapunak háttal (!) állva - a meccs során először - vezetést szerzett a válogatottnak.

Sajnos azonnal visszavették az előnyt az oroszok, de csak Görbicz következő hétmétereséig, míg a másik oldalon Dimitrijeva személyében a harmadik orosz játékos is büntetőt rontott, ám Posztnova sajnos ennél nehezebb szituációból is be tudott találni (15-16).

Második félidő

Pálinger-védéssel és Szűcs-egyenlítéssel kezdődött a második játékrész, Göbicz azonban hibába próbálta a saját kapuja előteréből bevenni az oroszokét. Posztnova lövőereje sajnos a szünetben sem csökkent, ám kisvártatva Ferling is bemutatta, hogy kell a magasból kilőni a ficakot.

Megléptek az oroszok, Posztnova hetedszer csengetett, majd Bliznova, Sipilova és Marennyikova is beköszönt, újra négyet téve a két csapat közé, indokolt volt a magyar időkérés.

Görbicz finom csel után betalálva hálálta meg a rövid pihenőt, Bliznova viszont nem tette meg azt a szívességet, hogy még egy hetest elbaltázzon. Tomorit szinte kilökték a csarnokból, mégsem kaptunk szabaddobást, gólt viszont igen, természetesen Posztnova jóvoltából.

Turey hiába lépte el magát, a bírók szerint szabályos gólt szerzett, ráadásul az első emberelőnyünkból is az oroszok voltak eredményesek, igaz, Hornyák az utolsó pillanatokban legalább ikszre hozta a két percet (19-25).

Forrás: MTI

Vérten egy villámgyors kontra végén csapott le, Görbicznek viszont kivételesen nem jött be a cunder, míg Sipilova kevésbé cifrán, de tovább növelte az előnyt.

Oroszország kihasznált, Görbicz kihagyott egy hetest, de nem csak ekkor voltunk pontatlanok, egyre több rossz passz és figyelmetlenség jellemezte a játékunkat. Uszkova ejtésével végképp elúszni látszott a meccs, elsősorban Pálingernek volt köszönhető, hogy nem alakult ki még nagyobb különbség, Marennyikova ziccerével szemben azonban ő is eszköztelen maradt.

Teljesen összeomlott a magyar válogatott, Uszkova góljával már tízzel mentek az oroszok, a végjátékban pedig Szűcs, Görbicz és Tomori révén már csak annyira futotta, hogy legalább egyszámjegyűvé kozmetikázzuk a differenciát.

33-24-re nyertek az oroszok, jelentős javulásra lesz szükség a továbbiakban.

Hajdu János szövetségi kapitány szerint nem történt tragédia a kilencgólos vereséggel. "Sok hibával támadtunk, a második félidőben pedig lefutottak minket, s az átlövőik ellen sem volt ellenszerünk. Az oroszok az utóbbi négy vb-ből hármat megnyertek, itt az olimpián nem őket kell legyőznünk. Féltem ettől a találkozótól, mert ilyen átlövők ellen kevés a védekezésünk. Ha Koreát megverjük, még a második helyen végezhetünk a csoportban."

"Ilyen a mai kézilabda, de ne felejtsük el, hogy az oroszok a világbajnokok. Akkor nyerhettünk volna, ha mindenki 120 százalékot nyújt, de ez ma elmaradt. Van még egy esélyünk, hogy a csapat jó eredményt érjen el a csoportban, megpróbálunk élni vele" - értékelt Pálinger Katalin.