Társoldalunk:

A fehéroroszok ellen kezd a Faragó-csapat

2004.11.22. 10:14

A 2005-ös montreáli nőivízilabda-világbajnokságra selejtező, március 8. és 13. közt rendezendő európai kvalifikációs tornán a fehéroroszokkal kezd Faragó Tamás együttese, 9-én a francia, 10-én pedig, harmadik csoportriválisként, a német válogatott lesz az ellenfél.

Az európai szövetség, a LEN által közzétett lebonyolítási rend szerint a két csoportba osztott nyolc együttes közül a körmeccsek után a kvartettek győztesei egyenesen az elődöntőbe kerülnek, a további két helyért a másodikok a harmadikokkal keresztbe játszanak. A helyosztók március 13-án zárulnak, a július 17-31. közötti kanadai világbajnokságra a selejtező első négy helyezettje jut ki.

Magát a kvalifikációs tornát - bár Budapest is szívesen lett volna házigazda - végül is a spanyolok rendezhetik meg Madridban. Jelesül abban az M-86 elnevezésű, s a "keresztelő" évében épült nyitott uszodában, ahol 2004. májusában az úszók Európa-bajnokságát bonyolították le.

A montreáli vb-nek selejtező nélkül résztvevője már az athéni nyári olimpia - ahol a magyar együttes hatodik lett - első öt helyezettje: Olaszország, Görögország, az Egyesült Államok, Ausztrália és Oroszország. Ugyancsak automatikusan világbajnoki szereplő a vendéglátó Kanada válogatottja, s e társasághoz "csapódnak" hozzá a kontinentális selejtezők legjobbjai.

A 2005-ös világbajnokságon a címvédő magyar férfivízilabda-válogatott - mint friss athéni olimpiai bajnok - minden előpróba nélkül indulhat.  

A madridi női vb-selejtező csoportbeosztása:
A csoport:
Magyarország
Németország
Franciaország
Fehéroroszország

B csoport:
Hollandia
Spanyolország
Csehország
Ukrajna.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK