Vágólapra másolva!
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége csütörtök esti ülésén sajnálattal vette tudomásul 16 ob I-es játékvezető májusi bejelentését, hogy a továbbiakban nem kívánnak első osztályú mérkőzéseket vezetni. Ennek megfelelően - további intézkedésig - a női és férfi ob I-es bírói keret összeállításánál őket nem veszi figyelembe - szögezte le a testület, meghatározva a Játékvezetői Testület további működési elveit.

Az elnökség, alkalmazkodva a nemzetközi és az európai szövetség felépítéséhez, úgy döntött, hogy a jövőben a magyar szövetségben is szakmai titkár fog tevékenykedni. A posztot - társadalmi munkában - Gulyás Zoltán, a korábbi edző és nemzetközi játékvezető tölti majd be.

A junior férfiak idei világbajnokságának eredetileg kijelölt házigazdája, Argentína szervezési nehézségekkel küzd és - úgy hírlik - lemond a rendezés jogáról. Ha valóban így tesz, a Magyar Vízilabda Szövetség vállalkozik a korosztályos világbajnokság lebonyolítására. A vb kijelölt időpontja: 2005 októbere.

Az elnökség határozata szerint az új bajnoki évben, az utánpótlás-bajnokságokban ismét bevezetik a végleges, csere nélküli kiállítást.